Lemondott Gyárfás Tamás

Lemondott Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke. Közleményében azt írta: úgy érzi, hogy most ezzel segíthet a legtöbbet.„Köszönöm. 1993-ban lettem az úszószövetség elnöke. Megtiszteltetés, hogy együttműködhettem nagyszerű edzőkkel, szakvezetőkkel és csodálatos versenyzőkkel.

Lemondott Gyárfás Tamás, a Magyar Úszószövetség elnöke. Közleményében azt írta: úgy érzi, hogy most ezzel segíthet a legtöbbet.

„Köszönöm. 1993-ban lettem az úszószövetség elnöke. Megtiszteltetés, hogy együttműködhettem nagyszerű edzőkkel, szakvezetőkkel és csodálatos versenyzőkkel. Nagy élmény, hogy részese lehettem öt hazai rendezésű Európa-bajnokságnak, boldogság, hogy ott lehettem, amikor sikerült elnyerni a FINA világbajnokság megrendezése jogát – fogalmazott közleményében Gyárfás Tamás. – A legeslegnagyobb öröm pedig az, hogy már látom az újonnan épülő úszókomplexumot. Kívánom, hogy a legeredményesebb sportág mielőbbi közgyűlése a legalkalmasabb elnököt válassza meg. Ezennel lemondok, mert úgy érzem, hogy most ezzel segíthetek a legjobban.”

„Nagy levegő. Tiszta lap”

Gyárfás Tamás lemondására Gyurta Dániel és az éppen a kanadai Windsorban a jövő héten sorra kerülő rövid pályás világbajnokságra tartó Hosszú Katinka is reagált Facebook-oldalán. Előbbi tegnap délelőtt azt írta: „Nagy levegő. Tiszta lap.”, utóbbi pedig úgy fogalmazott: „A legsötétebb éjszaka is idővel véget ér, és kisüt a nap!”.

„Elfogadom Gyárfás Tamás döntését, aki 23 éven át irányította a Magyar Úszószövetséget. Munkájával hozzájárult ahhoz, hogy Magyarország ne csak versenyzői által, de versenyek rendezőjeként is a nemzetközi sportélet elismert szereplője legyen” – mondta Szabó Tünde, a sportért felelős államtitkár, aki reméli, Gyárfás lemondásával lezárul az úszók és a szövetség közti konfliktus. Hangsúlyozta: bárki lesz a jövőben a szövetség elnöke, a legfontosabb, hogy zökkenőmentes közös munka, együttműködés indulhasson a szövetség, a sportolók, a szakemberek és a kormányzat között.

„Fontos, hogy a szövetség élére olyan szakember kerüljön, aki a sportban otthon van, menedzser típusú és mindazt biztosítani tudja, ami az eredményességhez szükséges” – szögezte le Szabó Tünde.

Előzmények

Gyárfás Tamás távozásának előzménye, hogy Rio háromszoros bajnoka, Hosszú Katinka november 15-én több dolgot is kifogásolt és számon kért a szövetségen, egyúttal lemondásra szólította fel az elnököt. Másnap Gyárfás Tamás sajtótájékoztatón jelezte, hogy nem kíván lemondani, ugyanakkor mindent megtesz majd, hogy a problémákat megoldják. Még aznap előbb Gyurta Dániel, azután Kapás Boglárka szólalt meg az ügyben, jelezve, hogy szerintük is vannak gondok, „nincs rend” a magyar úszásban. Később csatlakozott hozzájuk többek között a Bernek Pétert képviselő cég, majd a Verrasztó testvérek, Dávid és Evelyn valamint Kozma Dominik.

Fellázadtak az úszók

November 21-én Hosszú Katinka, Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszó, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edző közös nyilatkozatban szólították fel Gyárfás Tamás elnököt és szövetség teljes vezetőségét a távozásra. Hosszúék hét pontba foglalták kéréseiket, amelyek között az első egy olyan új vezetőség felállításának igénye, amely „hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására”.

Az utolsó csepp a pohárban a 2017-es budapesti vizes-vb hétfőn bemutatott új kabalafigurája volt. Kiderült, hogy a tervező által adott nevet valaki az elnökségben kicseréltette, anélkül, hogy utánanézett volna, mit is jelent az új név. A szövetség nevetségessé vált, mert az egyik kabala angol neve, Water Willy, azt is jelentheti, vizes fütyi, és a szókapcsolatra rákeresve számtalan pajzán segédeszköz ugrik elő.

Bilincs és korbács

Hosszú Katinka és Shane Tusup, valamint a változás mellett álló további úszók egy pólóval akartak tüntetni a kanadai Windsorban december 7-én kezdődő rövid pályás vb-n. A pólón egy bilincsbe vert úszókéz ragad meg egy korbácsot tartó férfikezet, a bilincs és a korbács Gyárfás uralkodásának szimbóluma lett volna. A sportolóktól nyilván megkérdezték volna tőlük, miért viselik ezt a pólót, így a nemzetközi sajtónak is a látóterébe került volna a botrány.

Tíz éve már lemondott

Gyárfás Tamás egyszer már lemondott a Magyar Úszószövetség elnöki posztjáról, azonban újraválasztották. Gyárfás 1996-ban a huszonkét fős magyar olimpiai úszócsapatból tizenkét versenyzőt hamisított eredményekkel küldött a játékokra. Gyárfásék azzal takaróztak, hogy szakmai döntést hoztak, nem akartak hasznot húzni belőle. Miután kitudódott az eset, az elnök le is mondott posztjáról, de a következő közgyűlésen újraválasztották.

Gyárfás mostani közleményében nem említette, hogy a Nemzetközi Úszószövetségben elfoglalt tisztségeiről lemondana, és azt sem, hogy távozni készülne a 2017-es budapesti vizes- világbajnokság szervezőbizottságának társelnöki posztjáról.

Gyárfás 2012-től az Európai Úszószövetség gazdasági vezetője, 2013 júliusától a FINA alelnöke. Tavaly nyártól pedig a FINA végrehajtó bizottságának is a tagja. (MTI, ns, index)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?