Lelkes Júlia: célunk a negyedik hely

Noha szombaton még csak a playoff első köre kezdődik meg a női kosárlabda-extra-ligában, a somorjaiak számára lényegében a végső negyedik hely a tét a poprádiak elleni sorozatban.A rájátszás utáni negyedik (Poprad) és ötödik helyezett (Šamorín) párharcának győztesére ugyanis a folytatásban a bajnoks

Noha szombaton még csak a playoff első köre kezdődik meg a női kosárlabda-extra-ligában, a somorjaiak számára lényegében a végső negyedik hely a tét a poprádiak elleni sorozatban.

A rájátszás utáni negyedik (Poprad) és ötödik helyezett (Šamorín) párharcának győztesére ugyanis a folytatásban a bajnokság három kiemelkedő csapata, a kassai, a pöstyéni vagy a rózsahegyi gárda várhat, akik továbbjutása az első fordulóból borítékolható.

„Ott fönn már kevés esélyünk lesz, nem valószínű, hogy összejönne ellenük valami – vázolta lapunknak röviden az erőviszonyokat Lelkes Júlia, a somorjaiak játékosa. – Ránk a poprádiak ellen vár a szezon két vagy három legfontosabb mérkőzése. Célunk a negyedik hely megszerzése.”

Az egyik fél két győzelméig tartó sorozatában a poprádiak a felsőházi rájátszásból érkeznek, ahol egyszer sem tudták felborítani a papírformát, azaz mind a hatszor vereséget szenvedtek. Lelkes Júlia azonban nem tulajdonít nagy jelentőséget ennek a ténynek. „Pöstyénben csak hét ponttal kaptak ki legutóbb, és eleve úgy mentek a felsőházba, hogy nem nagyon fognak nyerni. A korábbi kassai »angyal«, Lucia Kupčíková személyében egy rendkívül tapasztalt kosaras csatlakozott hozzájuk. Figyelnünk kell rájuk a meccs elejétől, mert ha lendületbe jönnek, nehéz őket megállítani” – jellemezte a csallóköziek 20 éves játékosa ellenfelüket, akivel az alapszakaszban két kiegyenlített meccset (somorjai szemszögből 52:61 és 67:65) vívtak.

Az ŠBK csak egyszer botlott az alsóházban, a nyitraiak ellen („az szörnyű volt, majdnem elúszott rajta az ötödik helyünk”), s mostanra már újra belerázódott az összjátékba a center Romana Vyňuchalová, aki kisebb törökországi kitérő után nemrég tért vissza Somorjára. A playoffban pedig már Lelkes Júlia is jobban összpontosíthat a kosárlabdára. „Mivel vizsgaidőszakom volt az egyetemen, lényegében csak a meccsekre tudtam eljárni, edzésekre nem. De inkább ülök a kispadon, csak nyerjünk, mert ez a legfontosabb” – tette hozzá a dunaszerdahelyi születésű játékos.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?