Kuzmina lendületben: 15 km-en is ezüstérmes

kuzmina

Anastasia Kuzmina már a második ezüstérmét szerezte a pjongcsangi olimpián, a szlovák színekben versenyző sílövő a 15 km-es egyéni indításos versenyben a svéd Hanna Öberg mögött lett második. Paulína Fialková is pontszerző lett: a nagyszerű 5. helyen zárt.

Az üldözéses versenyben szintén ezüstérmes Kuzmina újfent igazolta, hogy jelenlegi formájában másfél perccel gyorsabb a teljes mezőnynél. A keddről szerdára halasztott 15 km-es versenyen Kuzmina hatos rajtszámmal futott ki a pályára, és az első lövészetnél nem hibázott, ezzel már megalapozta a jó eredményt. A másodiknál ugyan egyet mellélőtt, de jelenlegi gyorsasága mellett még egy hibával (és az ezért járó büntetőperccel) is megnyerhette volna a versenyt. A harmadik lövészetnél is volt azonban egy rontása (a visszajátszásokból látszott, hogy tényleg csak millimétereken múlt mind a két hiba), ezzel már két büntetőpercnél tartott. Mivel a később rajtoló svéd Hanna Öberg rendkívül magabiztosan lőtt, itt már Kuzmina elé került.

Az utolsó lövészetnél Kuzmina négyszer talált, az ötödik lövés előtt sokáig kivárt, és végül az is pontos lett. Szlovákia magasan a legeredményesebb téli olimpikonja pontosan tudta, hogy éremért harcol, és az utolsó körben sem adott alább a tempóból.

Elsőként ért a célba (az előtte rajtoló öt másik versenyzőt mind megelőzte), és nagyon sokáig az első helyen is maradt. Csak a végül 0 lőhibával záró Öberg tudta megelőzni.

A verseny az utolsó pillanatokig izgalmas volt, a mindössze egy lövést hibázó szlovák Paulína Fialková sokáig a harmadik helyen állt, de végül bejött elé a német Preuss, ő elé pedig a korábbi két szám, a sprint és az üldözéses verseny győztese, a szintén német Dahlmeier is, akinek egy rontása volt. A negyedik lövés után Dahlmeier még Kuzmina előtt állt, de az utolsó körben nem tudta tartani a tyumenyi születésű sílövő által diktált sebességet.

Kuzmina így megszerezte második pjongcsangi érmét is - az üldözéses verseny után azt mondta, legalább két érmet szeretne nyerni ezen az olimpián, mert két emberért harcol: saját maga mellett a NOB által nem meghívott öccséért, Anton Sipulinért is.

"Tudtam, hogy ebben a számban minden egyes lövés nagyon fontos, ezért nem eltalálni akartam a célpontokat, hanem minden egyes lövésért külön megdolgozni" - magyarázta boldogan a mixzónában Kuzmina.

Paulína Fialková is sugárzott a boldogságtól. "Még mindig úgy érzem, hogy álmodom" - fogalmazott Fialková.

női sílövészet, 15 km, olimpiai bajnok:
    ---------------------------------------
   Hanna Öberg (Svédország) 41:07.2 perc (0 lövő hiba)
2. Anastasiya Kuzmina (Szlovákia) 41:31.9 (2)
3. Laura Dahlmeier (Németország) 41:48.4 (1)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?