Kuzmina: „A hétköznapi győzelmek fontosabbak, mint a sportban elértek“

Milyen érzés részt vennie karrierje utolsó Év sportolója-gáláján?

Igen, sportolóként már nem lesz több ilyen alkalom. Egyszer minden véget ér az életben, nálam most jött el a befejezés. Mint sportoló kicsit sajnálom ezt, de a jövőben lehet egyszer én leszek, aki átadja a díjat valakinek, aki kiugróan sikeres évet tudhat maga mögött.

Korábban már háromszor megnyerte az ankétot, hogyan értékeli a második helyet?

Nem a helyezés számít. A lényeg a hangulat, ami ezen az eseményen, a díjátadón uralkodik. Nagy elismerése ez a sportolóknak, akik öregbítik az ország hírnevét. Én nagyon szívesen vagyok itt, új embereket ismerhetek meg, akik az olimpiai lelkületet viszik bele a sportba, és teljesítményüknek köszönhetően akár olyanokat is magukkal ragadhatnak, akiknek nem sokat mond a sport. 

Az alpesi síző Petra Vlhová lett az első, ön biatlonosként a második, azaz a téli sportoké volt ez az év...

Peťka megérdemelte a győzelmet, olyan teljesítményt nyújtott, amire én már nem voltam képes. Igaz, megvolt rá az esélyem, mert ahogy ő, úgy én is több versenyszámban indultam a világbajnokságon a saját sportágamban, de ezt egyáltalán nem úgy éltem meg, hogy vetekednénk egymással. Inkább saját magammal kellett megküzdenem, és néha egy-egy betegséggel. A világbajnoki címemmel ez volt a maximum, amit kihozhattam a szezonból, bearanyoztam pályafutásom lezárását.

Hiányzik a világkupa körforgása, amelyet ősszel már nem kezdett el? 

Egyrészt igen, másrészt egy másik életszakasz kezdődött számomra, amely szintén nagyon érdekes és intenzív. Szóval nem mondhatom azt, hogy a mostani dolgok pótolják a versenyzői izgalmakat, csak azt, ahogy telik az idő, az ember változik, és nem maradhatunk mindig ugyanott. Nem érzem, hogy sajnálkoznom kellene, egyszerűen tovább kell lépni.

Mivel szeretne foglalkozni, mik a tervei?

Még túl kevés idő telt el a karrierem befejezése óta, hogy valamilyen nagyszabású tervekről beszélhessek. Továbbra is együttműködök a Szlovák Olimpiai és Sportbizottsággal, a besztercebányai Dukla alkalmazottja vagyok, ott is kiveszem a részem különféle események szervezéséből, gyerekekkel foglalkozok… Nem egyszerű mindent úgy alakítanom, hogy a saját gyerekeimre is maradjon elég időm. Míg korábban három hetekre is el kellett utaznom, most naponta látom őket.

Lát arra esélyt, hogy valaki hasonló sikereket érjen el a jövőben az ország színeiben?

Nekem sikerült két számban is megismételnem téli olimpiákon az első, illetve második helyet. Erre megtanítani valakit nem lehet, minden élsportolónak magának kell ezt elérnie. Az edző és a szakmai stáb ott van a háttérben, de ez kevés ahhoz, hogy valaki sikeres legyen.

A sílécei és a puskája már a pincében vannak, vagy néha azért előkapja őket?

A síléceket mindenképp, már várom, hogy kicsit lehűljön az időjárás, hogy hulljon a hó. A puskát illetően – ha valaki szparingpartnert keresne, nagyon szívesen segítek, akár egy edzőtáborozás során. Januárban jönnek a szüleim, akik a veteránok biatlonos versenyére készülnek, legalább meglátom, jó vagyok-e még edzőpartnernek egyáltalán.

Valószínűleg az új évtől is más dolgokat vár inkább, mint eddig aktív sportolóként.

A szívem mélyén most is sportoló vagyok, együtt élek a sporttal, ezért mindenkinek azt kívánom, hogy aki még nem tudta elérni a céljait, az álmait a sportban, annak ez jövőre teljesüljön. Legyenek sikeresebbek, mint idén voltak. Jól tudom, milyen nehéz túllendülni egy-egy kudarcon, egy mélyponton. De a sportbeli győzelmek és vereségek messze nem olyan fontosak, mint a hétköznapi élet örömei és bánatai, ezt most már tudom. Ezért minél több „győzelmet” kívánok minden embernek a mindennapokban is.