Közelebb a világ élvonalához

Tata/Gúta. Gútán öt éve gyakorolnak, honi viszonylatban egyedüli alakulatként, a művészi kerékpározók. Hajdú Andrea edzőnő védencei előbb tanulóként ismerkedtek a nagy világversenyek légkörével, jobbára a vert mezőnyben végeztek.

Tata/Gúta. Gútán öt éve gyakorolnak, honi viszonylatban egyedüli alakulatként, a művészi kerékpározók. Hajdú Andrea edzőnő védencei előbb tanulóként ismerkedtek a nagy világversenyek légkörével, jobbára a vert mezőnyben végeztek. Az elmúlt héten Tatán megrendezett világbajnokságon azonban két versenyszámban is a világelithez közeli helyezést értek el.

„A magyarok olimpiai edzőtáborában lebonyolított viadalon a női négyesben bravúrosan szerepeltek a mieink. Igényes gyakorlatuk nem csak a nézők, hanem a pontozóbírók tetszését is elnyerte – eleveníti fel a történteket az edzőnő. – Annak ellenére, hogy a magyarok és a belgák magasabb pontszámmal álltak rajthoz, sikerült őket magunk mögé utasítanunk, s végül a hatodik helyen végeztek. Még csak azt sem mondhatom, hogy az ellenfelek elrontották gyakorlatukat. Egyébként a magyarok már tíz éve űzik ezt a sportágat, hozzájuk eddig tanulni jártunk. Fejlődésünket bizonyítja, hogy az elért pontszámban már csupán karnyújtásnyira vagyunk a svájciaktól, a németektől és a csehektől.”

Egyetlen változásra került sor a kvartett összetételében az elmúlt időszakhoz viszonyítva. „Szokol Erzsikét Csente Viki váltotta fel a csapatban. Viktória is helybeli sportoló. Tizenhét esztendős, szorgalmas, tehetséges kislány. Az elmúlt fél évben formája nagyot javult. Egyébként a siker hátterében a heti négy kemény edzés áll. Olykor még a hétvégeken is csiszoltuk a gyakorlatokat” – adta közre a változást, a sikerhez vezető út összetevőit a szakvezető.

A párosok versenyében is előbbre araszoltak a ranglétrán a gútaiak. Szokol Erzsébet és Bezúr Kinga a 12., Vincze Alica és Csente Viktória a 16. helyet szerezte meg, s ebben a versenyszámban is megelőzték a hazaiakat. Rajtuk kívül az ukrán és a holland duót is, az utóbbi hét pont előnnyel vágott neki a versenynek.

„Kerékpárlabdában is jól tartották magunkat a hozzánk igazolt, immár szlovák színekben szereplő cseh versenyzők. A Dalibor Rožník, Róbert Rizman alkotta csapatunkat a románok elleni vereség fosztotta meg attól, hogy az A-csoportba kerüljenek. Tatán értük el eddigi legjobb eredményeinket, ami azt jelzi, jó úton járunk” – fejezte be értékelését a gútai sikerkovács. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?