Kimi Räikkönen a világbajnok

Az utolsó futamon a feje tetejére állt a papírforma az F–1-ben: a Brazil Nagydíjat Kimi Räikkönen nyerte, s mivel Alonso csak a 3., a pontversenyben eddig vezető Hamilton pedig csak a 7. helyen végzett, a ferraris lett a világbajnok.

A Forma–1 2007-es világbajnoka: Kimi RäikkönenReuters-felvételHamilton esélyei már a rajtnál megcsappantak, Räikkönen és Alonso is megelőzte, s mikor a brit megpróbált visszaelőzni, kisodródott, s a bukótérből hozta vissza az autót – nyolcadikként. Már hatodik volt, amikor a McLaren látványosan lelassult. Már-már úgy tűnt, hogy az újoncnak fel kell adnia a Brazil Nagydíjat, ám az ezüstnyíl egyszer csak magára talált, és újra versenytempót diktált, de a 18. helyre csúszott vissza.

Ezután a McLaren már inkább csak Alonsóban bízhatott, de a tavalyi világbajnok nem tudta tartani a lépést a Ferrarikkal. Ekkor még Felipe Massa vezetett, de senki számára sem volt kétséges, hogy a maranellói istálló az egyik boxkiállásnál elegánsan megcseréli versenyzői sorrendjét. Erre végül a második tankoláskor került sor. Alonso is a finnel azonos körben vételezett gumit, és ötödikként folytathatta. Hamilton felküzdötte magát a hetedik helyre. Előtte a 4. és 5. helyen Kubica és Rosberg öldöklő csatát vívott egymással, a kiesés veszélyére fittyet hányva. Amennyiben a páros kiütötte volna egymást, máris Hamilton lett volna a világbajnok.

Ez azonban nem történt meg, Räikkönen a futamgyőzelemmel együtt a vb-címet is elhódította, 110 pontjával megelőzte a két 109 pontos mcLarenest. (o-o)

INTERLAGOSI KRÓNIKA

BRAZIL NAGYDĺJ (71 kör): 1. Räikkönen (Ferrari) 1:28:15,270, 2. Massa (Ferrari) +1,493, 3. Alonso (McLaren) +57,019, 4. Rosberg (Williams) +1:02,848, 5. Kubica (BMW) +1:10,957, 6. Heidfeld (BMW) +1:11,317, 7. Hamilton (McLaren) + 1 kör, 8. Trulli (Toyota) + 1 kör. A VB PONTVERSENY VÉGEREDMÉNYE – pilóták: 1. Räikkönen 110 pont, 2. Hamilton 109, 3. Aloso 109. Csapatok: 1. Ferrari 204, 2. BMW Sauber 101, 3. Renault 51.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?