Kikaptak, de ünnepelhettek a magyar férfi-kézilabdázók

A szlovének egyetlen percig sem uralták a meccset – ez volt az egyik kulcsmegálla-pítás a magyar–szlovén férfikézilabda vb-selejtező visszavágója után.

A szlovének egyetlen percig sem uralták a meccset – ez volt az egyik kulcsmegálla-pítás a magyar–szlovén férfikézilabda vb-selejtező visszavágója után. Szlovénia ugyan 22:26-ra nyert Veszp-rémben, de az idegenbeli ötgólos győzelemnek köszönhetően a magyarok jutottak ki a jövő januári vb-re.

Hogy Koperben a 29:24-es sikerrel mekkora bravúrt ért el a csapat, az Veszprémben látszott meg igazán. Nem véletlenül volt a párharc előtt a szlovén gárda a kiemelt, gyorsaságukat, mozgékonyságukat a visszavágón jól kihasználták, ha nekiálltak a forgatós passzoknak a magyar kapu előtt, szemmel is nehéz volt követni őket, nemhogy lábbal.

Csapatként játszottak

De a magyar válogatott az első félidőben kemény, de a szabályokon belül maradó védekezéssel, Lékai betöréseivel, Bánhidi beállósgóljaival tartotta, sőt összesítésben növelte az előnyt, és most minden másodperc Ljubomir Vranjes csapatának dolgozott.

A szünetben egyenlő volt az állás, a másodikban már átvették a vezetést a szlovénok – de nem azonnal, ami Székely Márton kulcsfontosságú hetesvédésének volt köszönhető. A szlovénok egészen az utolsó öt percig nem tudtak elhúzni kettőnél több góllal, mert a meccs második felében is mindig volt, aki húzza a csapatot – hol Lékai, hol Balogh, hol épp Székely villant. Sokat számított a két visszatérő veterán, Nagy László és Ilyés Ferenc jelenléte és higgadtsága, védekezésben óriási tartást adtak a csapatnak.

A magyar válogatott nem játszott világszínvonalon, mint Koperben, de csapatként nagyszerűen működött, ésszel és fegyelmezetten kézilabdázott, ezért is tudta kiharcolni a világbajnoki részvételt.

Bár a végeredmény, s főleg az összesítésbeli 51:50 drámai végjátékot sejtet, a szlovénoknak 15 másodperccel a lefújás előtt még két gól kellett volna a továbbjutáshoz. Ha Dolenec belövi az utolsó kétségbeesett próbálkozását, idegenben lőtt több góllal akkor is a magyarok jutottak volna tovább.

„Marci, Marci!”

„Sajnálom, hogy nem tudtunk nyerni, de nem is az volt a fő cél, hanem hogy az első meccsen szerzett fórunkat stabilizáljuk. Ez elég sokáig sikerült is, és a végén sem engedtük, hogy ötgólos differencia alakuljon ki – mondta lapunknak Székely Márton, a magyarok kapusa. – Egyszer sem éreztem azt a meccs folyamán, hogy ez könnyű menet lenne, de azt sem, hogy a szlovénok uralnák a mérkőzést, ők diktálnának, ők adnák a ritmust.”

Ez azért is történhetett így, mert amikor a vendégek kezdték volna úgy érezni, átvehetik az irányítást, Székely egy védéssel gyorsan visszarántotta őket a valóságba. Zengett is a stadionban: „Marci, Marci!” A fiatal kapus szerényen csak annyit jegyzett meg: „Tatabányán már hozzászoktam ehhez, de nagyon jólesik, hogy most már a válogatottnál is ezt hallom.”

Székely egyébként a meccs előtt csak 30 százalék esélyt adott annak, hogy ő lesz a kezdőkapus. A két magyar hálóőr között remek a kapcsolat, Mikler Roland a kispadról folyamatosan tanácsokkal látta el társát.

Élnek a tokiói remények is

Lékai Máté, aki az első meccsen lőtt hat, majd a visszavágón szerzett hét góljával a magyar továbbjutás egyik fő letéteményese volt, teljesen kihajtotta magát. „Nem nyertünk, de nem érdekel – mondta boldogan. – Harcias meccs volt, sok faulttal. Tudtuk, hogy nem ez lesz a világ legszebb kézilabdája, nem is volt az, de nem érdekel.”

A magyar válogatott a vb-bronzérmest ütötte ki a párharc során, és a vb-részvétel kiharcolásával a reális olimpiai reményeit is életben tartotta (a jövő évi világbajnok és a 2020-as Európa-bajnok egyenes ágon kijut Tokióba, ám a kvalifikációs tornára a vb-ről öt, az egy évvel későbbi Eb-ről már csak két csapat kerül ki), de Bodó Richárd az eufória pillanatában is tényszerűen beszélt a két válogatott közötti különbségről: „Egy nagy torna sorozatmeccsei teljesen mások, mint egy oda-visszavágós selejtező. A szlovének ezt a futós, hajtós tempót tudják nyomni sorozatban öt-hat meccsen, nekünk sok nagy emberünk van, úgyhogy nem bírjuk annyira az iramot, ezért akkor van esélyünk, ha le tudjuk fékezni őket. Minden meccset szeretnénk megnyerni, de az a lényeg, hogy kint vagyunk a vb-n.”

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?