Karnyújtásnyira a bajnoki címtől

<p>Nagymegyer/Galánta. A favorit sikerével (4:1) ért véget a nyugat-szlovákiai régióbajnokság nagymegyeri éllovasának és galántai sereghajtójának párharca, ezzel a győztesek karnyújtásnyira kerültek a bajnoki címtől.</p>

ÚJ SZÓ-ÉRTESÜLÉS

A termálosok Mészáros Ádám duplájával már a 7. percben 2:0-ra vezettek. „Sokáig kérdéses volt Mészáros bevetése, de a fiatal csatárunk vállalta a játékot. Ugye, milyen kemény gyerek vagyok – hangoztatta a meccs után Ádám. Egyébként ezen a találkozón mindegyik hadra fogható labdarúgónkat, kezdőként vagy csereként, csatába küldtünk. A négy gólon kívül háromszor a kapufát találtuk telibe, hat-hét ziccer maradt kihasználatlanul. Szabó Marek mondhatni futószalagon puskázta el góllal kecsegtető helyzeteit. Fordulás után feljöttek, s szépítettek a vendégek” – summázta a pályán történteket Tarcsi Imre, a győztesek klubelnöke.

A mátyusföldiek foghíjas kerettel érkeztek, több ifistát is csatasorba állítottak. „Balhátvédünk bakijai után már a meccs elején kétgólos hátrányba kerültünk. Cseréltem, a változásoknak köszönhetően javult a teljesítményünk. Kikaptunk, de becsületgólunk szerintem az összecsapás legszebb momentuma volt. A galántai futballviszonyokra való tekintettel teljesítményünkkel nem okoztunk csalódást” – értékelte védencei produkcióját Róbert Rajt, a vendégek edzője.

Góltények: Mészáros Ádám (3.) – 1:0, Mészáros Ádám (7.) – 2:0, Ondřej Čtvrtníček (30.) – 3:0, Pisár Rajmund (56. – 11-esből) – 4:0, Vígh Dávid (59.) – 4:1.

A nagymegyeriek szombaton (17.00) Jaslovské Bohunicén vendégszerepelnek, a galántaiak pedig vasárnap (17.00) a Palárikovo csapatát fogadják. (ái)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?