Budapest. Baumgartner Zsolt kedden aláírta szerződését a Minardi csapatához, így az első magyar Forma–1-es pilóta jövőre az autós gyorsasági világbajnokság állandó szereplője lesz. Frank Tamás, a versenyző menedzsere elmondta, hogy a megállapodás egy évre szól, hároméves opcióval.
Karácsonyi ajándék
„Ha a Forma–1-ben van egy magyar versenyző, és mint reklámhordozó esetleg magyar cégek magyar termékeit is népszerűsítheti, akkor ez egy nagyon is megtérülő befektetés“ – mondta Kovács László külügyminiszter, az MSZP elnöke. A politikus azzal kapcsolatosan nyilatkozott, hogy Gyurcsány Ferenc gyermek-, ifjúsági és sportminiszter hétfőn bejelentette: a magyar kormány kész támogatni Baumgartner Zsoltnak a Forma-1-es versenysorozatban való jövő évi szereplését. Ennek keretében a kormány 4 millió beszáll egy olyan társaság létrehozásába, amely birtokolja a pilóta versenyzésével összefüggő jogokat.
„Az elmúlt közel 20 évben, a magyarországi futamok során beigazolódott, hogy a Forma-1 megtérülő befektetés, hiszen az ország hírét viszi a világba“ – mondta Kovács László. Hozzátette: biztos abban, hogy a kormány 840 milliós befektetése „többet ér annál, mint ha ugyanezt a pénz olyan filmek készítésére fordítanák, ahol a kormány vezető tagjai kolbászt töltenek”.
– A karácsony számomra ezúttal hamarabb jött el idén. A két futam, amelyen elindulhattam, még eltökéltebbé tett, hogy a Forma-1-ben szerepelhessek. A kontraktus megkötésével valóra váltottam az álmomat. Most olyan boldog vagyok, hogy még fel sem fogtam teljesen, amit elértem – mondta. Alig várom, hogy elkezdjük a felkészülést a 2004-es szezonra. Nagyon keményen fogok dolgozni, mivel élni akarok ezzel az óriási lehetőséggel – mondta a 22 éves Baumgartner.
Paul Stoddart, a faenzai székhelyű Minardi-Cosworth ausztrál tulajdonosa december 17-én tett konkrét szerződési ajánlatot a magyar pilótának, akinek csapattársa Gianmaria Bruni lesz. Az olasz pilótának szintén a következő lesz az első teljes idénye a Forma–1-ben.
– Nagyon elégedettek vagyunk, hogy végül sikerült megállapodnunk Zsolttal. Szerintem reményteljes jövő előtt áll. Bízom benne, sokat fejlődik majd a csapatunknál, s remélem, ő is megalapozza nálunk Forma–1-es jövőjét, akárcsak a korábbi Minardi-versenyzők, akik most már nagyobb istállók szolgálatában állnak – mondta Stoddart.
Baumgartner az augusztusi Magyar Nagydíjon mutatkozhatott be a Forma–1-ben, a szabadedzésen balesetet szenvedett Ralph Firmant helyettesítette, de motorhiba miatt fel kellett adnia a futamot. Szeptember 14-én az Olasz Nagydíjon viszont már befejezte a versenyt, s a 11. helyen ért célba.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.