Kaotikus állapotok

Pozsony. Nehéz helyzetben várja a tavaszi rajtot a sereghajtó Slovan futballcsapata. „Bevallom, nem számítottunk arra, hogy marad a jelenlegi vezetés. Hiszen Daniel Jammer kijelentette, nem számít ránk.

Pozsony. Nehéz helyzetben várja a tavaszi rajtot a sereghajtó Slovan futballcsapata. „Bevallom, nem számítottunk arra, hogy marad a jelenlegi vezetés. Hiszen Daniel Jammer kijelentette, nem számít ránk. Csak a hónap elején derült ki, továbbra is főtámogató nélkül maradunk” – mondta Ján Stanovský klubelnök, aki elárulta, a futballisták megkapták a decemberi és a januári alapbérüket. Stanovský szerint elő tudják teremteni a féléves költségvetéshez szükséges 30 millió koronát. Ugyanis közel három év után a napokban meg kell kapniuk a Kocaelisportól a Milan Timkóért járó 19 millió koronát. Tárgyalásokat folytatnak a Nürnberg vezetőivel Róbert Vittek átigazolásáról, akinek júniusban jár le a vendégjátéka. Addig havi egymillió koronát fizet érte a német klub. „Kaotikus állapotok között készültünk, mégis bízom benne, hogy nem lesznek kiesési gondjaink” – jelentette ki Jozef Adamec vezetőedző. (sz. z.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?