Jarábek derűlátó

Nagyszombat. A negyedik helyen tanyázó nagyszombatiak a visszavágó sorozatban is eredményesen akarnak futballozni, s ezt Stanislav Jarábek vezetőedző is megerősítette: „Minden hazai meccsünket meg szeretnénk nyerni, s még az európai kupaszereplésről sem mondtunk le.

Nagyszombat. A negyedik helyen tanyázó nagyszombatiak a visszavágó sorozatban is eredményesen akarnak futballozni, s ezt Stanislav Jarábek vezetőedző is megerősítette: „Minden hazai meccsünket meg szeretnénk nyerni, s még az európai kupaszereplésről sem mondtunk le. Éppen ezért felettébb komolyan vesszük a Szlovák Kupát is. A döntőbe jutásért áprilisban a II. ligás Ličartovce ellen játszunk.” A Spartak több mint harminctagú kerete hazai környezetben készült, az év elején 10 napos inns-brucki edzőtáborozáson volt. Az alapozás során 16 előkészületi meccset játszott a Trnava, érdekesség, hogy az őszi idény legeredményesebb játékosa, Kožuch (több élvonalbeli csapattól is kapott ajánlatot, ám mégis maradt) egyszer sem talált a hálóba; viszont Masaryk ötször volt eredményes. (zsi)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?