INTER–RUŽOMBEROK 0:1 (0:0)

Pozsony. Csak keresi őszi formáját a megfiatalított sárga–fekete csapat, amely meglehetősen tartalékosan állt ki az első hazai mérkőzésére. Eleinte még úgy tűnt, hogy folytatják a korábban látott, sok futáson alapuló, gyors offenzív játékukat, de ez csak a meccs elején volt így.

Pozsony. Csak keresi őszi formáját a megfiatalított sárga–fekete csapat, amely meglehetősen tartalékosan állt ki az első hazai mérkőzésére. Eleinte még úgy tűnt, hogy folytatják a korábban látott, sok futáson alapuló, gyors offenzív játékukat, de ez csak a meccs elején volt így. Később óriási hibaszázalékkal futballozva nagyon széteső együttes benyomását keltették, alig akadt összefüggő akciójuk, egyénileg pedig semmit sem tudtak kigondolni. Még a legrutinosabbak sem, mint például Čišovský és a cselezést túlzásba vivő Drob-ňák, valamint a 20 éven aluli válogatott egyik erőssége, Halenár. Mivel egyénileg szinte senki sem hozta formáját (kivéve talán a középhátvéd Gáspár Józsefet) nem meglepő, hogy játékosságban semmit sem produkáltak a hazaiak. Igyekezetüket nem lehet kétségbe vonni, most is sokat futottak, küzdöttek, rendre keményen letámadták ellenfelüket, de ami a futballt játékká teszi, abból csak nagyon keveset mutattak be. A rózsahegyiek aktív futballozással, jó mezőnyjátékkal rukkoltak elő, s amikor az Inter kitámadott, hogy behozza hátrányát, többször is gólhelyzetbe jutottak futballistái. ĺgy az eredmény igazságosnak mondható.

Góllövő: Jelšic (34.). Játékvezető: Gádoši, 1300 néző. Sárga lap: Čišovský, Pospíšil, Had. INTER: Hýll–Čišovský (54. Horváth B.), Šedivý, Gášpár, Čech–Burza, Mráz (61. Lelkeš), Paulík, Drobňák, Kocúrek (81. Tomčák)–Halenár. RUŽOMBEROK: Mucha–Jurčo, Laurinc, Pospíšil, Had–Žofčák, Kurty, Helbich, Bédi (85. Tomovčík)– Hendrych (71. Rák), Jelšic (63. Urban). (T. V.)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?