Hullámzó teljesítmény

Csáktornya. Minden csapatnak – így a magyarnak is – nagyon jól jött a tegnapi pihenő a horvátországi olimpiai kvalifikációs női kézilabda-világbajnokságon. A két beteg, a kórházban is járt Szrnka, valamint Farkas Ágnes tovább gyógyulhatott, míg a többiek átgondolhatták az eddig eseményeket és elmerenghettek a folytatáson.

Mocsai Lajos magyar szövetségi kapitány is így tett, és gyorsan kiemelte: ma mindenképpen le kell győzni Kínát, mert máskülönben veszélybe kerülhet a továbbjutás.

Az olimpiai kvótáért harcoló magyar együttes eddig hullámzóan teljesített. Előbb simán, 43:25-re verte az Afrika-bajnok Elefántcsontpartot, majd 30:27-re kikapott az utóbbi években egyre erősebb Németországtól, aztán csütörtökön helyenként látványos elemeket bemutatva kiütéssel, 38:25-re győzött a Bajnokok Ligája-első Krim Ljubljanára épülő szlovén gárda ellen.

„Az biztos, hogy szükség lesz kiváló egyéni teljesítményekre is, de az igazi erőnk az egységben rejlik” – tette hozzá a magyar kapitány, aki Pálingert és Sugárt, valamint Radulovicsot és a szlovének ellen remeklő Ferlinget emelte ki.

A góllövőlistát 35 találattal vezető Radulovics Bojana elmondta, a továbbiakban is csak akkor lesz esély a győzelemre, ha a védelem olyan jól zár majd, mint a szlovének ellen. „Örök törvény, hogy ha a hátsó alakzat a kapusokkal együtt jól játszik, akkor az nagy segítséget jelent a támadásoknál is. Lehet variálni, hogy gyorsan vagy lassan érjünk fel az ellenfél kapuja elé. Míg ha sok gólt kapunk, akkor a védőknek mindig van ideje a visszazárásra. A csütörtöki összecsapáson olyan nagy tűzzel harcolt a csapat, mint tette azt a sydneyi olimpián a norvégok elleni felejthetetlen elődöntőben – emlékezett a Dunaferr klasszisa, akit az utolsó ötkarikás játékok évében a világ legjobb játékosának választottak.

A CSOPORT: Franciaország–Ausztrália 33:13.

1. Franciaország 3 3 0 0 94É53 6

2. Horvátország 3 2 0 1 94:65 4

3. Szerbia-Montenegró 3 2 0 1 96:75 4

4. Spanyolország 3 2 0 1 85:80 4

5. Brazília 3 0 0 3 65:92 0

6. Ausztrália 3 0 0 3 43:112 0

B CSOPORT: Oroszország–Uruguay 38:15.

1. Ausztria 3 3 0 0 105:61 6

2. Oroszország 3 3 0 0 92:64 6

3. Dél-Korea 3 2 0 1 85:67 4

4. Csehország 3 1 0 2 87:76 2

5. Angola 3 0 0 3 62:82 0

6. Uruguay 3 0 0 3 51:132 0

C CSOPORT: Norvégia–Argentína 45:13, Románia–Japán 41:30.

1. Románia 3 2 1 0112:71 5

2. Ukrajna 3 2 1 0 91:72 5

3. Norvégia 3 2 0 1 101:68 4

4. Japán 3 2 0 1 84:81 4

5. Tunézia 3 0 0 3 64:90 0

6. Argentína 3 0 0 3 42:112 0

D CSOPORT: Németország–Kína 30:28, Dánia–Elefántcsontpart 24:21.

1. Dánia 3 2 1 0 73:61 5

2. Németország 3 2 1 0 80:75 5

3. Magyarország 3 2 0 1 108:80 4

4. Szlovénia 3 2 0 1 91:92 4

5. Kína 3 0 0 3 74:93 0

6. Elefántcsontpart 3 0 0 3 74:99 0

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?