Pozsony. Hornyák Zsolt a pozsonyi Slovan futballcsapatától a ciprusi élvonalbeli AEF Pafosz együtteséhez igazolt. A harmincegy éves, háromszoros válogatott védő tegnap egyéves szerződést írt alá.
„Nem tagadom, több hazai I.
Hornyák: AEF Pafosz
Pozsony. Hornyák Zsolt a pozsonyi Slovan futballcsapatától a ciprusi élvonalbeli AEF Pafosz együtteséhez igazolt. A harmincegy éves, háromszoros válogatott védő tegnap egyéves szerződést írt alá.
„Nem tagadom, több hazai I. ligás egyesülettől kaptam ajánlatot, ám a rendkívül rossz tapasztalatok alapján mindenképpen külföldön akartam folytatni. Örülök, hogy sikerült megállapodnunk a ciprusiakkal. Az elmúlt idényben hetedikként zárt a gárda, remélem, hasznára leszek a csapatnak, és sikerül előbbre rukkolnunk” – mondta lapunknak Hornyák Zsolt.
A szívós hátvéd korábban – a Slovanon kívül – Kassán és a pozsonyi Interben kergette a labdát, s 2001 nyarától másfél évig Oroszországban, a Dinamo Moszkvánál légióskodott. (sz. z.)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 09.16.
Az energiatúltengéstől a világbajnokságig
2024. 09.10.
Szépül az FTC stadion, a lelátón dolgoznak
2024. 08.31.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.