Budapest. A Magyar Labdarúgóliga tájékoztatása szerint központilag nem halasztják el a február utolsó hétvégéjére eső fordulót. A csapatoknak mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy a pálya talaja bajnoki mérkőzés megrendezésére alkalmas legyen.
Hófödte tavaszi rajt?
Sopronban a Káposztás utcai stadion pályájának megtisztítása a sopronkőhidai büntetésvégrehajtási intézet húsz, munkára önként jelentkező lakójának köszönhető. „Pillanatnyilag úgy fest, hogy csak a jó Isten a megmondhatója, eső vagy hó esik majd szombaton! De hogy esik, az egészen biztos, úgyhogy a futballpályákon mindenképp meglátszik majd a nyoma. A talaj vagy tocsog majd, vagy jeges lesz!” – jósolta Aigner Szilárd meteorológus.
Ami a bajnokság tavaszi idényét illeti, visszakapott hat pontjával a Ferencváros tűnik a legfőbb bajnokesélyesnek. Pintér Attila vezetőedzővel a Fradi nem kapott ki a téli felkészülés során, tíz mecccsből kilenc győzelem és egy döntetlen a mérlegük, s bár nem érkezett senki a csapathoz (jóllehet Czvitkovics Péter már edzőmérkőzésen is pályára lépett zöld-fehérben), távozók sem voltak. A Fradi mellett a debreceniekre is számítani kell, Szentes Lázár edző csapata masszív, összeszokott gárda. Kérdés, hogy az anyagi gondokkal küszködő MTK-t mennyire viseli meg Illés és Czvitkovics távozása – a címvédő ezúttal már a dobogós helyezésnek is örülne. Meglepetés lenne, ha a listavezető Siófok tavasszal is tudná tartani remek őszi formáját – erre azonban nem látunk sok esélyt, hiszen a Balaton-partiak anyagi helyzete is rossz, Csank Jánsonak és több volt játékosnak tartoznak, Sallói István klubigazgató pedig Újpestre távozott. Érdekesen alakulhat majd a kiesés elleni harc is, a legnehezebb dolga alighanem a Békéscsabának lesz, hiszen a téli szezonban alaposan erősített a játékoskerete alapján egyébként is többre hivatott ZTE, a Haladásnál pedig Illés Béla jelentheti a garanciát az előrelépésre. (n-t, jgj)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.