Hiába várták a kassaiakat

Pozsony. Nincs pólóbajnokság botrány nélkül. Az idei pontvadászat vasárnap délután fejeződött be, illetve hivatalosan még nem ért véget, mert az „alsóházban” két mérkőzés is elmaradt. Mégpedig azért, mert a komáromi zárótornára hiába várták az AT- Košice együttesét.

Pozsony. Nincs pólóbajnokság botrány nélkül. Az idei pontvadászat vasárnap délután fejeződött be, illetve hivatalosan még nem ért véget, mert az „alsóházban” két mérkőzés is elmaradt. Mégpedig azért, mert a komáromi zárótornára hiába várták az AT- Košice együttesét. Illés Vilmos, a Szlovák Vízilabda Szövetség sporttechnikai bizottságának az elnöke szerint a kelet-szlovákiaiak azért maradtak otthon, mert egy napon, szombaton kellett volna lejátszaniuk mind a házigazda komáromiak, mind pedig a pöstyéniek elleni meccsüket. A pénteki utazás pedig megoldhatatlan feladat elé állította őket. Több mint valószínű, a kassaiak mindkét elmaradt mérkőzésüket 5:0 arányban elveszítik. Már a rajt előtt nagy gondot okozott az időpontok egyeztetése, például az ŠKP Košice az alapszakasz első felvonásában csak idegenben, a visszavágó sorozatban pedig csak hazai medencében játszott. Emiatt rendre csonka fordulók voltak a bajnokságban, amely teljesen áttekinthetetlenné vált. Az alapszakasz után úgy tűnt, megoldódnak a problémák, ám nem így történt, ugyanis a gyengébb csoportban, az 5–7. helyért nem az eredeti versenykiírás szerint rendezték a körmérkőzéses tornákat. Megváltoztak a helyszínek, a hajrában az időpontok is, a végén aztán a kassaiak bedobták a törülközőt! Hogy miért? Bottlik László, az AT- vezetőedzője: „Szombaton 14 órakor kellett volna vízbe szállnunk, majd a komáromiak közölték 10-től lesz a meccs, egy nappal a torna előtt ismét módosult a program. A 8 órai kezdés miatt pénteken éjjel kellett volna elindulnunk. Egyszerűen képtelenség volt összeverbuválni az együttest. Különben nem érdekel a bajnokság, ezzel kapcsolatban nem nyilatkozom. A honi vízilabdasportban nagyon sok az olyan ember, aki azt hiszi, hogy ért a pólóhoz...”

Alacsony színvonal, unalmas mecscsek, magabiztos címvédő, vergődő „kiscsapatok” – így lehetne jellemezni az idei pontvadászatot. A Nováky fölényét bizonyítja az is, hogy már hetekkel a befejezés előtt megnyerte a bajnokságot, méghozzá pontveszteség nélkül!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?