Hetvenöt esztendős a PSE

Felsőpatony. E hét végén háromnapos rendezvénysorozattal emlékeznek meg a helybeli sportegyesület – mely a kezdet kezdetén a Patonyszéli Sportegylet (PSE) nevet viselte – megalapításának 75. évfordulójáról. Tegnap az esti órákban ünnepi ülést tartott a helyi önkormányzat és a sportszervezet vezetősége.

Felsőpatony. E hét végén háromnapos rendezvénysorozattal emlékeznek meg a helybeli sportegyesület – mely a kezdet kezdetén a Patonyszéli Sportegylet (PSE) nevet viselte – megalapításának 75. évfordulójáról. Tegnap az esti órákban ünnepi ülést tartott a helyi önkormányzat és a sportszervezet vezetősége. „Ezen részt vettek, emlékplakettet, oklevelet és emlékérmet kaptak az egykori sportvezetők, edzők és futballisták. Hatvanan részesültek jutalomban. Köztük futballcsapatunk sikerkovácsai, Gödölle Béla, Németh László, Ollé Lajos, Sidó Ferenc és Turek Árpád” – adta közre a falunap keretében zajló rendezvénysorozat legfontosabb eseményét Horváth József, a futballszakosztály titkára. Ma délelőtt tíz órától a diákok, majd az ifik veszik birtokukba a futballpályát, mindkét hazai korosztályos csapat ellenfele a Roma Zlaté Klasy együttese lesz. Dálután fél kettőtől pedig a helybeli és a sárosfai öregfiúk párharcára kerül sor. „A sportjubileum kicsúcsosodására holnap délután kerül sor. Ezen négy környékbeli együttes, a kisfaludi, dióspatonyi, mihályfai és a felsőpatonyi méri össze tudását” – sorolta a közönségvonzó négyestorna résztvevőit a sportvezető. (ái)

A négyestorna műsora

13.15: H. Potôň–Michal n/O.

14.45: Vieska–O. Potôň

17.00: Vieska–Michal n/O.

18.45: H. Potôň–O. Potôň

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?