Komárom. Hároméves kihagyás után újra beindult a bajnokság az ökölvívó Extraligában. Igaz, csak négy csapat (Komárom, Nyitra, Máriatölgyes és Varranó) képes rá, hogy szorítóba állíthassa élvonalbeli versenyzőit.
Hazai fölény a ringben
Az 54 kilogramos súlycsoportban az ellenfél nem tudott versenyzőt kiállítani, öt találkozón döntő fölény miatt korábban véget értek az összecsapások, egy pontozásos győzelmet komáromi, egyet pedig varannói ökölvívónak ítéltek oda a bírók. A magas pontkülönbségű győzelem is azt mutatja: a Duna-parti városban él az ökölvívás.
A komáromi szurkolóknak a bajnoki találkozó után a rendezők tartogattak egy meglepetést is. A Probox Slovakia támogatásával egy profimérkőzésre került sor, ahol a 67 kilogramos súlycsoportban öklöző Sárközi János második alkalommal mutatkozott be a profiringben. Ellenfele a magyarországi Tóth Csaba volt. A komáromi fiú pontozással megérdemelten győzött 40:33 arányban. (kg)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.