Harmadszor is a nagyölvediek

<p>Léva. A régióbajnokság élmezőnyében telelő</p>

ÁBEL GÁBOR

A papírforma érvényesült a lévai sportcsarnokban, ahol a területi bajnokság I. osztályában szereplő csapatok legutóbbi mérkőzéssorozatának első három helyezettje a kerületi bajnokságok alakulataival találkozott. Meglepő módon az előző évekhez képest visszaesett a mérkőzések színvonala, kifejezetten szokatlan volt, hogy a nézőtéren rengeteg hely üresen maradt.

A nagyölvediek első meccsén érett a meglepetés, ám mint később kiderült, a címvédő nem hagyta annyiban. Az V. ligás hontfüzesgyarmatiak már 2:0- ra vezettek ellenük, a rutinos Soboňa vezérletével azonban fordítottak a nagyölvediek (4:2). A mérkőzésen Michal Števko, a nagyölvediek csapatkapitánya súlyos könyöksérülést szenvedett. A szervezők azonnal riasztották a mentőket, de az orvosi segítség csak fél óra elteltével érkezett, addig szünetelt a játék. A játékost kórházba szállították, de mire elérkezett az eredményhirdetés, már visszatért, és ő vehette át a vándorserleget. Egyszer azért mégis kikaptak a nagyölvediek, mégpedig a zselíziektől. A későbbi tornagyőztes mintha lebecsülte volna ellenfelét, s mire feleszmélt, már 6:3-at mutatott az eredményjelző. És ez maradt a végeredmény.

A sorsdöntő Podlužany– Veľké Ludince zárómeccsen volt minden, ami egy igazi rangadóhoz tartozik. Izgalom akadt bőven mind a nézőtéren, mind a pályán, kemény belemenések, szikrázó ütközések tarkították az összecsapást. A Podlužany számára már a döntetlen is a tornagyőzelmet jelentette volna, ám öt perccel a vége előtt a nagyölvedi Kanyicska Ádám betalált Koseček kapujába. Az ellenfél azonban nem adta könynyen a bőrét, az utolsó pillanatokban Gabaš büntetőből egyenlített. De ezzel sem volt vége, mert a középkezdést követően Soboňa kilőtte a felső sarkot, csapata számára pedig megszerezte a tornaelsőséghez szükséges három pontot.

„Sajnos a tornán több gyenge meccs is volt, ami viszont egyáltalán nem rontja sikerünk értékét. Úgy érzem, mind erőnlétben, mind játéktudásban felülmúltuk a többieket. Új szerzeményünk, Urblík Szabolcs is lehetőséget kapott. Most már útra kelhetünk a magas-tátrai edzőtáborba” – mondta Urbán Ferenc nagyölvedi klubmenedzser.

Egy egyéni díj is jutott a nagyölvedieknek: Benkó Dániel lett a torna legjobb kapusa. „A téli holt idényben két focitornán is szerepeltem, mindkettőn másodikok lettünk. Örülök annak, hogy most győztesként távozhatunk a lévai sportcsarnokból. A zselízek elleni kisiklást leszámítva jól összpontosítottunk” – tette hozzá a tornagyőztes hálóőre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?