Budapest. Hargitay András, a magyar úszóválogatott új szövetségi kapitánya elmondta, hogy egyelőre nem beszél Hosszú Katinkával, mert szerinte mindez másodlagos. „Hosszú Katinkával tavaly októberben beszéltem utoljára.
Hargitay október óta nem beszélt Hosszúval
Budapest. Hargitay András, a magyar úszóválogatott új szövetségi kapitánya elmondta, hogy egyelőre nem beszél Hosszú Katinkával, mert szerinte mindez másodlagos. „Hosszú Katinkával tavaly októberben beszéltem utoljára. Úgy tűnik, Hosszú a magyar úszósport vezetőivel nem kíván beszélni, és az olimpiai bizottsággal sem” – nyilatkozta Hargitay, akit a Magyar Úszószövetség (MÚSZ) hétfőn nevezett ki a múlt héten lemondott Kiss László utódjául.
Az új szövetségi kapitány hangsúlyozta, hogy a többszörös világ- és Európa-bajnok Hosszú Katinka amerikai felkészülése nyugodt körülmények között zajlik. „Ő most a saját útját járja, és ha ez az út beigazolódik, azaz megnyeri az olimpiát és jó eredményeket ér el, akkor nekem nincs arra szükségem, hogy velem beszéljen. Az a fontos, és azt kívánom neki tiszta szívemből, hogy érje el azokat az eredményeket, amiket a legjobban szeretne. Mert ez a mi érdekünk is, ez egész Magyarország érdeke, és Hosszú Katinkának is ez az érdeke. Nem az a fontos, hogy kivel áll szóba, vagy kivel nem, az csak másodlagos” – szögezte le Hargitay, aki versenyzőként a sportág első magyar világbajnoka volt.
Az úszóválogatott szakvezetője azt is elárulta, hogy kikérné elődje, Kiss László véleményét, mert „azt a tapasztalatot, amit az elmúlt időben felhalmozott, nem lehet csak úgy eldobni”. Már beszélt is a 75 éves edzővel, de azt egyelőre nem tudja, Kiss mennyire akar részt venni a munkában. „Hatalmas traumát élt át. 55 évvel ezelőtt kétségtelenül egy, a bíróság által elítélt eseményben vett részt. Azt gondolom, ezért megbűnhődött. Lehetséges, hogy teljesen hátat fog fordítani az úszósportnak, lehet, hogy sokan pont ezt akarják” – vélekedett Hargitay, aki eddig az utánpótlás-válogatott kapitányaként tevékenykedett.
Kiss Lászlóról múlt kedden a privatkopo.hu internetes portál írta meg, hogy 1961-ben, 21 éves korában két másik úszóval megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért három év börtönre ítélték. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.