Több mint 4000 eurót gyűjtöttek

Az önkormányzat és helyi szervezetek által rendezett családi napon több mint hétszázan vettek részt és adakoztak (Forrás: Balony község)
Balony |

Jótékonysággal egybekötött családi napot tartottak Balonyban a kultúrház melletti területen. Az adakozás becsületkasszás módszerrel működött, mindenki annyit adott az elfogyasztott ételekért és italokért, amennyit szeretett volna.

A családi nap fő programja a főzőverseny volt, valamint a pálinkaverseny, melyre ugyancsak szép számmal jelentkeztek indulók. A fogyasztás során a teljes befolyt összeget egy balonyi kislány, Czirák Jázmin és családja kapta, amivel gyógykezelését finanszírozzák majd.

A versenyekre való nevezési díj tetszőleges volt, a tűzifát, a padokat, az asztalokat, esetleg a műanyag tányérokat, étkészletet, valamint a sátrakat az önkormányzat biztosította és készítette elő a megmérettetésre. Az ételeknél minden belevalót a résztvevők hoztak, abból főztek, a pálinkáknál a minimálisan hozott mennyiség 0,5 liter volt. Összesen 12 főzőcsapat mérte össze tudását. Volt zúzapörkölt, vaddisznó-, szarvas-, dámvad-, őz-, csülkösbab és struccpörkölt, valamint 26-féle pálinkából válogathattak. 

„Nem csak helyiek voltak, jöttek hozzánk Csilizpatasról, Szapról, még Ekecsről is. Akinek volt kedve és ideje, az eljött főzni. Főleg családok és batári társaságok fogtak össze”

 – mondta el Tovarys Krisztián, Balony polgármestere. Az önkormányzat a helyi szervezetekkel, a ProBalonnyal, a Balonyi Sportszervezettel és Nyugdíjasszervezettel szorosan összefogva szervezte a családi napot, melynek célja a kötetlen kikapcsolódás volt. Míg mások főztek, addig a nyugdíjasok a maguk által készített süteményeket, pogácsákat kínáltak az érkezőknek.

A legjobb balonyi bográcsétel díját a Minden a család nevű csapat kapta. A 2024-es év balonyi pálinkája pedig Bartalos Olivér barackpálinkája lett. Az első három helyezettek serleget és okleveleket kaptak, a főzőverseny nyertese még egy birkát is, amit bármikor elvihet.

A gyerekeket légvárral, arcfestéssel, péksüteményekkel várták, a focipályán pedig a balonyi és a dunaszerdahelyi öregfiúk csapatai mérkőztek meg egymással. Az adományok teljes összege végül 4355 euró lett. 

„Hihetetlen volt számomra, hogy ilyen sok pénz összejött, nem is gondoltam volna, hogy egy ilyen rendezvénnyel ennyit össze lehet gyűjteni. Örülünk neki, hogy legalább ebben tudtunk segíteni”

 – tette hozzá a polgármester.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?