Pozsony. Szlovákiát csak egyetlen atléta, a nyolcszázas Roman Hanzel képviseli a jövő héten, Budapesten sorra kerülő fedett pályás vb-n. Nyolc ország közel 300 képviselője indul a hétvégi szlovák nemzetközi atlétikai bajnokságon.
Hanzel: egyedül a vb-re
KÜLFÖLDIEK A RAJTLISTÁN. Először lesz nemzetközi és kétnapos Szlovákia bajnoksága, amely szombaton és vasárnap is 13 órákor kezdődik a fővárosi Elán csarnokban. „Népes a mezőny, hiszen 8 ország 280 atlétája jelentkezett. Remélem, pergő versenyen színvonalas teljesítményeket látunk majd” – vélekedett Mária Mračnová. Asványi László hozzáfűzte: „A sportág ünnepévé szeretnénk tenni a 26 számból álló bajnokságot, hogy mindenki képességei legjavát nyújthassa. Ehhez megfelelő légkört teremtünk a csarnokban.” Vladimír Bezdíček, a szövetség központi edzője elsősorban a honi atlétika második hullámában található, de athéni indulásra is esé-lyes és a fiatal, feltörekvő versenyzőkre kíváncsi. „A színvonal biztosan nem éri el a tavaly nálunk rendezett cseh bajnokságét, de a döntőkben induló külföldiek szereplése minden bizonnyal emeli a viadal rangját. Legtöbben, közel negyvenen a férfi 60 méteres síkfutásra jelentkeztek” – árulta el Bezdíček. Ebben a számban szerepel a magyar Németh Roland is, aki vb-résztvevő. A dél-szlovákiai atléták táborából két számban (1 500 m, 3 000 m) is bemutatkozik a zsitvabesenyői Magyar Imre (AK Nové Zámky), s a nevezettek között van a dunaszerdahelyi magasugrónő, Nyesó Szilvia (Slávia UK) is. (jmk)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.