Görbicz Anita a példaképe

SZABÓ ZOLTÁNA 15 esztendős Török Réka a múlt nyártól Magyarországon, a Balatonbogláron székelő Nemzeti Kézilabda Akadémia csapatában kézilabdázik. „Nyolcévesen Vágsellyén kezdtem játszani, hét esztendőt töltöttem a Duslónál, amelynek színeiben kétszer nyertük meg az országos diákbajnokságot.

SZABÓ ZOLTÁN

A 15 esztendős Török Réka a múlt nyártól Magyarországon, a Balatonbogláron székelő Nemzeti Kézilabda Akadémia csapatában kézilabdázik. „Nyolcévesen Vágsellyén kezdtem játszani, hét esztendőt töltöttem a Duslónál, amelynek színeiben kétszer nyertük meg az országos diákbajnokságot. Szélsőként vagy átlövőként játszottam, de mivel nem vagyok magas, ezért jobbára az előbbi poszton kaptam szerepet. Edzőim közül szívesen gondolok vissza Čemanovára és Boltenkovára” – mondta Török Réka.

A tehetséges játékos júniusban befejezte az alapiskolát, de mindenképpen olyan helyen akarta folytatni a tanulmányait, ahol kézilabdázhat is. A győri ETO és a Ferencváros szívesen látta volna, ám végül a Mocsai Lajos igazgató vezette Nemzeti Kézilabda Akadémiát választotta. „Az álmom teljesült azzal, hogy Balatonboglárra kerültem. Olyan kiváló szakemberek foglalkoznak velünk, mint Mocsai Lajos, Hajdu János, Bohus Beáta, Kiss Szilárd és Bartalos Béla, akik fantasztikus edzéseket tartanak. A feltételek adottak, itt aztán lehet fejlődni. Görbicz Anita a példaképem, szeretnék egyszer a nyomdokaiba lépni” – szögezte le az április negyedikei születésnapját jelezve 44-es számmal játszó Török Réka.

Az akadémia növendékeinek zsúfolt a programjuk, munkanapokon hatkor kelnek, héttől fél kilencig van az első edzés. Ezután az iskola következik, majd 15-től 17 óráig tart a délutáni gyakorlás. Ezt követően a tanulás van soron, s este a lányok alig várják már, hogy ágyba kerüljenek.

A 14–15 évesek az országos serdülőbajnokságban, a 16–17 évesek az ifjúsági NB I-ben szerepelnek. Mindkét együttes fölényesen vezeti a tabellát. Réka jobbára a serdülőknél játszik, de néhányszor már szóhoz jutott az ifiknél is. Általában balszélsőként szerepel, de kipróbálták zavaróként is. Hajdu János szerint, ha továbbra is maximális odaadással fog gyakorolni, még Magyarország legjobb zavarója is válhat belőle.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?