Futballőrült a Slaviában

Prága. Következetes, elszánt edzőnek tartják, olyannak, aki fanatizálni tudja játékosait. Jó értelemben vett futballőrült, mondják róla azok, akik már dolgoztak irányítása alatt.

Célom: Bajnokok Ligáját játszani a Slaviával – állítja a prágaiak 42 esztendős vezetőedzője, Josef CsaplárRemák Béla felvételeLadislav Škorpillal együtt bajnokcsapatot csinált a nevesincs Liberecből, amellyel két éve ámokfutást rendezett az UEFA Kupában, tavaly pedig megszorongatták az AC Milant. Decembertől már a prágai Slavia vezetőedzője – Josef Csaplár.

Neve alapján adódik a kérdés: magyar ősei lennének?

Igen, félig magyar származású vagyok, mégpedig apai ágról. Nagyon erősen kötődöm a magyarokhoz, ezt soha nem tagadtam és nem is szégyelltem, hiszen sok magyar rokonom és barátom van, úgyhogy még az Új Szót is ismerem.

Valóban?

Apám szlovákiai, egészen pontosan csallóközi magyar volt, unokatestvéreim például ma is ott élnek, évente megfordulok Csallóköznádasdon, Felbáron, Bősön, legutóbb a nyári szünetben töltöttem 3-4 napot a Csallóközben. A nyelvvel azonban hadilábon állok. Családfám egyébként meglehetősen érdekes, mert az édesanyám német származású, én pedig már Csehországban születtem, Ostrov nad Ohříban, vagyis szudétanémet vidéken.

A Slavia új szerzeményével, a zalaegerszegi Józsi Györggyel pályaedzőjén keresztül angolul érteti meg magát. Mi a véleménye a magyar középpályásról?

Emberként is szimpatikus tulajdonságai vannak, a pozitív gondolkodásmód jellemző rá, és ez nagyon fontos. Ami pedig a futballista Józsi Györgyöt illeti, eddigi tapasztalataim alapján csak jót tudok mondani róla. Játékintelligenciája átlagon felüli, technikailag képzett, és ha a továbbiakban is ilyen becsületesen és keményen fog dolgozni, akkor sikeres jövő vár rá.

Tétmecsen két győzelemmel mutatkozott be a Slavia kispadján, bajnoki mérkőzésen otthon a Blšanyt, idegenben pedig azt a Zlínt verték meg, amely addig zsinórban 15 hazai meccsen nem kapott ki, és ezzel pontszámban már be is érték a Spartát. A bajnoki cím még nem téma a Slaviában?

Erről még túl korai lenne beszélni. Igaz ugyan, hogy az első lépés kijött, de még csak két fordulón vagyunk túl, ami azt is jelenti, hogy tizenkettő hátravan, ezért óvatosan kell kezelni az ilyen vérmes reményeket

A szakemberek egyöntetű véleménye volt, hogy a tavaszi szezon a Baník és a Sparta versenyfutását hozza majd. A Slaviára nem nehezedik semmilyen külső nyomás, ezért lehetnek ott – főleg egy sikeres rajt után – nevető harmadikként a végelszámolásnál.

Én azzal jöttem ide, hogy a csapattal olyan helyezést kell elérnem, amely biztosítaná jövőre az európai kupákban való szereplést. Persze az lenne az ideális, ha ez a helyezés minél jobb lenne, és a BL-selejtezőben indulhatnánk nyáron. De addig még sok munka vár ránk.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?