Foghíjas garamkálnaiak

Garamkálna/Tardoskedd.A nyugat-szlovákiai V. liga keleti csoportjának mai nyitómérkőzésén (14.00) az utóbbi hetekben nyeretlen garamkálnaiak a gólínségben szenvedő tardoskeddieket fogadják. Ez a párharc egyébként a két legjobban záró védelem presztízscsatája is lesz.

A garamkálnaiak rapszodikus teljesítményt produkálnak: a kilencedik fordulóban még az élen tanyáztak, jelenleg a hatodik helyről várják a folytatást. „Lassan már nekem is pályára kell lépnem. A fél csapat sérült, ezúttal Hrnčiar, Szilvás, Bogár és Dékány játékára nem számíthatok. Mérest pedig munkahelyi elfoglaltsága miatt kell nélkülöznöm. A cserepadon mindössze egy játékos foglal majd helyet. Az utóbbi napokban az edzéseken csupán hét futballista vett részt” – ecsetelte a hazaiakat sújtó problémákat edzőjük, Belansky Attila, aki szerint nagy küzdelemre van kilátás. – Ideje lenne már véget vetni a kudarcsorozatnak. Nehéz feladat előtt állunk, ennek ellenére a meccs végén ismét együtt akarunk ünnepelni szurkolóinkkal” – latolgatta az esélyeket a vendéglátók trénere.

A tardoskeddieknél mindenki bevethető. Bédi Tamás térdsérülése után már újra csatasorba állhat. Fugli és Birkus valójában nem tekinthető hiányzónak, hiszen a nevezettek külföldön vállaltak munkát. „A vasárnapi nagysallóiak elleni mérkőzésen egykapuztunk, de csatáraink, a tapasztalatlan Bikácz és Ďuriš, sorra elpuskázták a ziccereket. A vendégek győzelmével (0:1) végződött összecsapás is bizonyította, az offenzívában nagyot kell javulnunk. Ugyanakkor pozitívumnak számít, hogy védelmünk a tapasztalt játékosedző, Prúčny irányításával a legjobbak közé tartozik a mezőnyben” – hangzott Újhelyi Ferenc tardoskeddi klubelnök gyorsmérlege. Elmondása szerint alaposan felkészültek a garamkálnaiakból. – „Bár a papírforma szerint nem mi vagyunk az esélyesek, biztos vagyok benne, hogy becsülettel helyt állunk. Szeretnénk jó és eredményes játékkal, zsákmánnyal visszahódítani a tőlünk elpártolt szurkolókat” – nyilatkozta elképzeléseiről az összecsapás előtt a vendégek tisztségviselője. A tardoskeddiekre nagyon oda kell figyelni, hiszen vendégként eddig hat pontot gyűjtöttek. (áb)

MECCSKALAUZ

Táblázatsorok

6. Kalná n/Hr. 11 6 2 3 24:11 20

10. Tvrdošovce 11 5 0 6 13:12 15

Tavaszi eredmény

Tvrdošovce–Kalná nad Hronom 3:1 (1:1) g. Buják (24.,48. ), Farkas (46.), ill. Šulyáni (45.).

Tippünk

A jegyzőkönyvbe 1:1-es döntetlen kerül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?