Fogathajtás a dunatőkési fedett lovardában

Negyedszer hajtottak Mikulás-napra a lovasok a dunatőkési Czajlik-rancson. Két ország huszonegy fogata nevezett, négy versenyszámban folytak a csaták a fedett lovardában.Kihelyezett magyarországi verseny volt nemzetközi részvétellel.

Negyedszer hajtottak Mikulás-napra a lovasok a dunatőkési Czajlik-rancson. Két ország huszonegy fogata nevezett, négy versenyszámban folytak a csaták a fedett lovardában.

Kihelyezett magyarországi verseny volt nemzetközi részvétellel. Cseh indulók tették nemzetközivé a magyar hajtók hagyományos viadalát. „Nagyon széles körű volt a részvétel. A világbajnoktól a hobbihajtóig sok mindenki felbukkant a mezőnyben – árulta el Czajlik Zsuzsanna házigazda, aki más versenyeken a titkár szerepét tölti be. – Hölle Martin világbajnok a kettes fogatok között győzött, Szultán és Mano húzták a fogatot. A csehországi Kladrubyból egy olyan lovas jött el, aki év közben szánt és arat lovaival, s közben hajt is, itt is jól végzett, második lett. A vártnál valamivel kevesebben voltak, mert aznap zajlott Budapesten a négyes fogatok Világkupája, ami elszippantott a mezőnyből. Szlovákiában fájó pont a lovassportban a fogathajtás, egyre gyérebb a mezőny, s idén nem is indult senki az országból. Rancsunkat korábban a Fecske és Furulya vontatta fogat képviselte. Most azonban befedeztettük tizenhét éves kancáinkat. Vemhesek, tavaszra várjuk a csikókat. Elégedettek voltunk velük, úgy döntöttünk, tovább visszük a vérvonalat.”

Czajlik Zsuzsannának nagy versenyzői élményben volt része. Jámbor Vilmos javaslatára segédhajtója lehetett az észt származású Pillerin Rooslechtnek, aki Magyarországon hajt. Olyannyira jól ment nekik, hogy megnyerték a póni kettesek versenyét. „Már tavaly kipróbáltam, de négyes fogattal. Ott volt segítség, mert két segédhajtó van. Kettes fogatnál csak egy, így teljesen rám maradt a fogat egyensúlyozása. Mégpedig úgy, hogy a legélesebb kanyarokat is be tudja venni a hajtó – számolt be friss versenyzői tapasztalatairól a díjlovagló hölgy. – Óriási élmény volt! Nagyon komoly adrenalinsportról van szó, Óriási a sebesség, nagyon élesek a fordulók. Roppant veszélyes is a fogathajtás. A fogatlovak sokoldalú képzésen esnek át. Amondó vagyok, hogy mindenki csak egyvalamit végezzen, de azt jól tegye. Ezért nem váltok át a fogathajtásra. Csak kipróbáltam, nagy élmény volt, és kész. Versenyzőként továbbra is maradok a díjlovaglásnál.”

Dunatőkési versenytények a Hírkosárban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?