Kassa/Pozsony. Mint arról tegnapi számunkban hírt adtunk, nem utazott el Privigyére a kassai 1.FC labdarúgócsapata a II. liga hétvégi fordulójának mérkőzésére. Tegnap a klubvezetés is reagált a játékosok bojkottjára. „Beszéltünk Saparáékkal, próbáltuk megmagyarázni nekik, hogy az ilyen bojkottal csak maguknak ártanak.
Feszült helyzet Kassán
Kassa/Pozsony. Mint arról tegnapi számunkban hírt adtunk, nem utazott el Privigyére a kassai 1.FC labdarúgócsapata a II. liga hétvégi fordulójának mérkőzésére. Tegnap a klubvezetés is reagált a játékosok bojkottjára. „Beszéltünk Saparáékkal, próbáltuk megmagyarázni nekik, hogy az ilyen bojkottal csak maguknak ártanak. De nem változtattak a hozzáállásukon, pedig ez a lépés negatív kihatással lehet az esetleges szponzorokra is. – nyilatkozta Aurel Varga, az 1.FC Košice sportigazgatója. – Mert azt, hogy nem utaznak el négyen-öten, akiknek valóban tartozunk, még érthető lenne. De hogy nem akarnak elutazni azok a fiatal játékosok sem, akikkel csak nyár végén kötöttünk szerző-dést, ez érthetetlen számomra. A helyzetet valahogy mindenképpen rendezni kell, egyelőre azonban semmilyen megoldásról nem számolhatok be.” A klubvezetésnek ma kell találkoznia a csapatkapitánnyal, Marek Saparával, aki szeptember végén fejezi be kötelező katonai szolgálatát. A tehetséges futballistát nyáron a Baník Ostrava tesztelte, de több élvonalbeli csapat is érdeklődött iránta. A játékos szerint a legkomolyabb kérőnek a Petržalka mutatkozik. (t, s, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.