Fényképezhet a tengerparton is?

Amikor kialakult a tippverseny őszi idényének a végeredménye és a nyertesek névsora, be kell vallanom, örültem hogy a keleti régióból is akadt egy díjazottunk. Mikor felhívtuk, hogy megbeszéljük a díjátadás részleteit, mindjárt feltűnt, fiatal versenyzővel van dolgunk.

Kádár Tamás, a digitális fényképezőgép újdonsült gazdája a család első számú fényképészévé lépett előAmikor kialakult a tippverseny őszi idényének a végeredménye és a nyertesek névsora, be kell vallanom, örültem hogy a keleti régióból is akadt egy díjazottunk. Mikor felhívtuk, hogy megbeszéljük a díjátadás részleteit, mindjárt feltűnt, fiatal versenyzővel van dolgunk.

Királyhelmecen már a családi ház bejáratánál fogadott Kádár Tamás, a helyi alapiskola tizennégy éves tanulója, a digitális fényképezőgép újdonsült gazdája. Kicsit meglepett, hogy nem láttam kutyát a háznál. Aztán kiderült, biztonsági okokból inkább elzárták a közel hatvankilós házőrzőt, mivel nem szereti az idegeneket. Még akkor sem, ha éppenséggel ajándékot hoznak.

Eleinte azt gondoltuk, nyertesünk nevében édesapja tippel, de mint kiderült, a családfő sokáig nem is tudott fia tanulás melletti szórakozásáról. „Teljesen egyedül játszik. Csak akkor tudatosult bennem, amikor már a sokadik levelezőlapot kérte. A győzelemről is az újságban olvastam, a kollégák is kérdezték, hogy tényleg az én fiam-e. Természetesen örülök, hogy eredményes. Tavaly is próbálkozott hasonló játékban egy helyi lapban, és ott sem szerepelt rosszul” – mondta nyolcadikos fiáról.

„Kezdetben nem szereztem valami sok pontot, ezért úgy gondoltam, otthon csak akkor szólok, ha eredményesebb leszek. A vége felé sikerült feljebb lépnem a tabellán, de például a harmadik fordulóban is sikerült a díjazottak között végeztem. Nem gondoltam volna, hogy az idény végén összejön a harmadik hely” – jelezte nyertesünk, aki minden apróságra odafigyel a helyes tippek összeállításánál.

A nyugati régió nagyon messze fekszik Királyhelmectől, nem lehet könnyű eltalálni a területi bajnokságokban zajló mérkőzések végeredményeinek alakulását. „Némely csapatról most hallottam először, de gondolom, a nyugatiak is így voltak az itteni egyesületekkel. Mindegyikről pontos statisztikát vezetek. A keleti csapatoknál már könnyebb a helyzet. Többségüket ismerem, tudom, hogy nem lehet mindig a papírformára hagyatkozni. Egyébként ritkán játszom meglepetésre, de például az utolsó körben én is a szenciek győzelmét vártam, igaz 2:1 arányban. Elsősorban a táblázaton elfoglalt hely számomra a mérvadó, de odafigyelek a paneltippekre is. Néha napokig is elgondolkozom egy-egy vokson. Vannak kedvenc pozsonyi csapataim is, az első ligában a zsolnai együttesnek szurkolok” – árulta el.

ĺzig-vérig futballrajongó. Aktívan is futballozott, de egészsége jelenleg nem engedi meg a versenyszerű sportolást. A fiúkkal azért hobbiszinten rendszeresen kergeti a labdát, és a királyhelmeci focicsapatnak is a lelkes szurkolója. Ha teheti, idegenbe is elkíséri az együttest. De az apja is közel áll a futballhoz. „Egészen jó gárda jött most itt össze. Tavaly újoncként a negyedik helyen végeztünk az 5. ligában. A környező falvakból is sokan járnak fel. Valamikor én is aktívan fociztam. Annak idején hívtak a kassai csapathoz, de akkor a családot részesítettem előnyben. Később többszörös bokacsonttörés miatt voltam kénytelen felhagyni a focival. Az alma azonban nem esett messze a fájától. A kisebbik fiam talán kis szerencsével többre is viheti. A lányom viszont egyáltalán nem kacsingat a sportolás felé – kapcsolódott be a családfő a beszélgetésbe, aki nehezen viseli az igazságtalanságot a pályán. – Szomorú, hogy már az ifjúsági korosztályokban is elcsalják a mérkőzéseket. Ezzel elveszik a gyerekek örömét, lelkesedését a futballért. Csak sírni lehet rajta”.

Nyertesünk tehát imádja a focit, azt sem bánná, ha az egész újságban csak a labdarúgás kapna teret, de lassan a pályaválasztásról is el kell gondolkodnia. Valamikor mozdonyvezető akart lenni, édesapja örülne, ha a villanyszerelői pályát választaná. Egyelőre azonban még van ideje gondolkodnia, de ha megnyerné a fődíjat, van már tippje, hova utazna. Szívesen látogatna Görögországba vagy a horvát tengerpartra. Nem lehetetlen a cél elérése, pontossága a végső sikerhez vezetheti. (sk)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?