A krónikás sokoldalúsága

Száraz István (középen), tippversenyünk őszi idényének ezüstérmese szülei társaságábanSomogyi Tibor felvételeiKuriózummal kezdünk utazásunk célfalujában. Két idős nénitől magyarul az útirány felől érdeklődünk. Illedelmesen végighallgatták mondókámat, majd egyikük közölte, nem ért magyarul, s ha lehet, ismételjem meg szlovákul...

A Nyitra melletti faluban Száraz István és szülei részéről több mint szívélyes fogadtatásban volt részünk. Ezüstérmes tippelőnk ugyan kezdettől bekapcsolódott a versenybe, de csak az utolsó néhány fordulóban talált rá a helyes taktikára, és sikerült átvennie a vezetést. Az utolsó forduló előtt három pont előnnyel várta a folytatást, de a véghajrában egy hajszállal lecsúszott a dobogó legfelsőbb fokáról.

„Néha apróságokon múlnak a nagy dolgok. Az élsportban is naponta láthatjuk, századmásodpercek döntenek a sikerről. Tavasszal majd megpróbálok még egy hellyel feljebb lépni. A szerencse forgandó, bízom a jobb folytatásban” – reménykedik Száraz István.

Tippelési módszerével kapcsolatban elmondta, az elején megpróbált egy bizonyos képlet szerint voksolni, de mivel felemásra sikeredtek az eredmények, ezért változtatnia kellett. Az új taktikának köszönhetően fokozatosan felzárkózott az élmezőnyhöz, sőt több fordulón keresztül is vezette az összetett versenyt. Az utolsó előtti fordulóban az ünnepek miatt később érkezett meg a szelvénye, ezért nem jelent meg az értékelésben. Száraz úr nagyon el volt emiatt keseredve, de szerencsére csak a posta késett. Versenyzőnk egészségi állapota nem engedi meg, hogy fizikailag megerőltető munkát végezzen, annál inkább veti be magát a szellemi sportágak terén. Versenyszerűen sakkozik a helyi klubban, alkalomadtán bíróként is jelen van a küzdelmeken. „Még a diákévekben ragadott meg a 64 mezős tábla varázsa. Párkányba jártam középiskolába, ott jártam sakk-körre. Később tizenkét évig a faluban a fiatalokkal is foglalkoztam. Többen, akik most klubunk színeiben versenyeznek, az én védőszárnyaim alatt kezdtek el játszani. Letettem a bírói vizsgát is, de bevallom, szívesebben tologatom magam a bábukat. Jártunk már Nagykaposon is a Tábortűz-kupa keretében” – árulta el a sikeres tippelő, aki a tollat is szívesen forgatja.

Két évig Pilzenben katonáskodott (akkor romlott meg az egészsége), élményeit csokorba gyűjtötte, a csehszlovák néphadseregben átélt kalandjait megírta, kinyomtatta és beköttette. Úgy is mondhatjuk, ő a család krónikása. E- mellett a helyi énekkarnak is aktív tagja. Ebből kifolyólag sokat utazik, járt már a környező országok mindegyikében, de versenyünk fődíjára, a 40 ezer koronás utazási utalványra még nem gondol. Persze, a győzelem esetén egy komolyabb kirándulásra is vállalkozna.

A sok elfoglaltság mellett természetesen szakít időt a labdarúgásra is. Látogatja a nagykéri futballcsapat meccseit, idegenbe is elkíséri a fiúkat. Bár mostanában inkább a diákok szereznek több örömet a szurkolóknak, a felnőttek a kiesés ellen küzdenek. „A tippversenybe is bekerült az együttesünk, akkor éppen kikaptunk Párkányban. Megfigyeltem, hogy Szlovákia minden magyarlakta részéről bekapcsolódtak a játékba. Maga a verseny remek ötlet, a sportrovat színvonalával is elégedett vagyok” – ismertette észrevételeit.

Édesapja egyből hozzátette, hogy az Új Szó megalakulásától (1948) rendszeres előfizetője a lapnak. Talán külön díjjal is ki lehetne tüntetni az ilyen hűséges előfizetőket. Két évig bányában dolgozott, de mint mondta, nagy tapasztalat volt ez számára, és sok érdekes emberrel találkozott. Pista bácsi kosárfonással is foglalkozik. Kézügyességét magam is megcsodálhattam, a különböző kosarak, virágállványok, madáretetők garmadát láttán. Meleg kézfogások között búcsúztunk a második helyezettől, és úgy gondolom, talán nem volna rossz még egyszer egy riportra visszatérni a Nyitra melletti községbe.