Budapest. A múlt héten a német lapok megszellőztették azt a gyanút, hogy az 1954-es svájci labdarúgó vb-t nyert német válogatott tagjai tiltott szert használtak. Grosics Gyulát, a berni döntőben 3:2-es vereséget szenvedett magyar Aranycsapat kapusát kérdeztük ezzel kapcsolatban.
Etikátlan vádaskodás
„Etikátlannak tartom ezt a vádaskodást, hiszen az akkori győztes csapatból mindössze ketten, Horst Eckel és Ottmar Walter élnek. Tehát a többiek már nem is védekezhetnek. Teljesen érthetetlen számomra, hogy miért éppen most, a finálé ötvenedik évfordulóján és éppen Németországban láttak napvilágot ilyen kitalációk. Biztos vagyok benne, hogy a németek nem doppingoltak ellenünk, akkoriban ez nem volt szokás. Egyszerűen jobban bírták a meccset, és talán lelkileg is erősebbek voltak. Kiderült, csupán C-vitamin- és glükózinjekciókat kaptak a játékosok, ezek a szerek soha sem szerepeltek a tiltott listán.”
Egyébként a doppingvizsgálatokat csak a hatvanas évek elején vezették be – miután Jansen dán kerékpáros egy profi versenyen túladagolás következtében meghalt –, tehát az 1954-es vb-n senki sem bukhatott le, még akkor sem, ha valóban használt volna teljesítménynövelő szereket.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.