Elhunyt Muhammad Ali

Hetvennégy éves korában elhunyt Muhammad Ali, minden idők egyik legeredményesebb ökölvívója. Az egykori olimpiai bajnok, profi nehézsúlyú világbajnok több mint harminc éve Parkinson-kórban szenvedett.Muhammad Ali Cassius Marcellus Clay néven született 1942. január 17-én.

Hetvennégy éves korában elhunyt Muhammad Ali, minden idők egyik legeredményesebb ökölvívója. Az egykori olimpiai bajnok, profi nehézsúlyú világbajnok több mint harminc éve Parkinson-kórban szenvedett.

Muhammad Ali Cassius Marcellus Clay néven született 1942. január 17-én. Tizenkét évesen kezdett bokszolni, amatőrként az 1960-as római olimpián ért a csúcsra, félnehézsúlyban aranyérmet szerzett. A medált azonban az Ohio folyóba dobta, miután a faji megkülönböztetés miatt alig vettek tudomást olimpiai címéről. Első profi meccsén, 1960 októberében pontozással győzött a nehézsúlyú Tunny Hunsaker ellen, ezután 18 mérkőzést nyert meg sorozatban, 15-öt kiütéssel. Első profi világbajnoki címmérkőzésén, 1964-ben a verhetetlennek gondolt Sonny Listont kiütötte a hetedik menetben. Az újdonsült világbajnok rövidesen bejelentette, hogy felvette az iszlám vallást, és nevét ekkor változtatta Muhammad Alira.

Ökölvívókarrierje azonban megbicsaklott, miután 1967-ben, a vietnami háború idején vallási okokra hivatkozva megtagadta a katonai szolgálatot. Emiatt bevonták a bokszengedélyét, a Bokszvilágszövetség (WBA) pedig megfosztotta bajnoki címétől. Három évet kellett várnia, amíg a Legfelsőbb Bíróság igazat adott neki.

Ali 1971-es, Joe Frazier elleni, a New York-i Madison Square Gardenben rendezett meccsét a 20. század összecsapásának nevezték. Óriási érdeklődés előzte meg a mérkőzést, amely közép-európai idő szerint hajnalban kezdődött. Csehszlovákiában és Magyarországon mégis nagyon sokan nézték élőben az osztrák ORF által közvetített összecsapást, igaz, gyenge minőségű képen és hang nélkül, mert az itteni televíziókat a keleti norma alapján gyártották. Olyanok is látták Ali akkori meccsét, akiket nem is érdekelt az ökölvívás. Pontozással Frazier nyerte a 15 menetes összecsapást. A három évvel későbbi meccsükön Ali visszavágott a vereségért. 1974 októberében a világbajnoki övét is visszaszerezte, miután kiütéssel győzött George Foreman ellen. Ali a profi boksztól 1981 decemberében vonult vissza, karrierje során 56 győztes mérkőzést vívott, ebből 37-et nyert kiütéssel, és mindössze ötször kapott ki. Becslések szerint 29 ezer ütést kapott a fejére.

Igazi legenda volt, akit nem véletlenül becéztek „A legnagyobbnak” és „A nagyszájúnak”, mert nyilatkozatai nem mindennapiak voltak.

Idézzük néhány aranyköpését – magáról: „Én nem a legnagyobb vagyok, hanem duplán a legnagyobb. Nemcsak megütöm őket, de a meneteket is én nyerem.” „Az arcom hibátlan, egy sebhely sincs rajta, én vagyok a ring királya, ez is bizonyíthatja.” „Ha még a visszavonulásom után is lesz ökölvívás, az valami ócska, unalmas dolog lesz.”

Joe Frazierről: „Joe annyira csúnya, hogy amikor sír, a könnycseppek hátrafelé indulnak el a fején.”

Az exnejéről: „A legnagyobb harcomat az első feleségemmel vívtam.”

1984-ben Parkinson-kórt diagnosztizálták nála. Egészségi állapota folyamatosan romlott. Életének egyik legmeghatóbb pillanata volt, amikor 1996-ban, már betegen, meggyújtotta az olimpiai lángot Atlantában. A BBC olvasói szerint Muhammad Ali az évszázad sportolója, míg a Sports Illustrated megválasztotta az elmúlt száz esztendő legismertebb sportolójává. (sz. z., nso)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?