Elena Kaliská elsősége

Pozsony. Már hagyományosan az idén is megválasztották Szlovákia legjobb víziszlalomozóját. Az ankét résztvevőinek nem volt nehéz dolguk, egyértelműen az olimpiai bajnok Elena Kaliská vitte el a pálmát. Kaliská az athéni elsőségen kívül Európa-bajnokságot nyert és az összetett Világ-kupa győztese lett.

Pozsony. Már hagyományosan az idén is megválasztották Szlovákia legjobb víziszlalomozóját. Az ankét résztvevőinek nem volt nehéz dolguk, egyértelműen az olimpiai bajnok Elena Kaliská vitte el a pálmát. Kaliská az athéni elsőségen kívül Európa-bajnokságot nyert és az összetett Világ-kupa győztese lett. A második helyen a kétszeres olimpiai bajnok Hochschorner testvérek végeztek, a harmadikon az olimpiai ezüstérmes Michal Martikán. Az ünne-pélyes eredményhirdetést szombaton rendezték Pozsonyban.

Tekintettel arra, hogy a vízi-szlalomozók az olimpia esztendejében rendkívüli sikereket értek el, Tibor Sýkora elnök elégedetten nyugtázta az eredményeket. Ahogy elmondta, a sportág körül szorgoskodók mindnyájan nagyon bíztak a sportolókban, akik minden várakozást felülmúltak.

„Reménykedtünk az olimpiai sikerekben, de be kell vallanom, amit ott produkáltak versenyzőink, az mindenkit kellemesen meglepett. Nagyon elégedettek lehetünk az eredményekkel. Nem csoda, hogy irigyel bennünket az egész világ” – mondta az elnök.

A kétszeres olimpiai bajnok (Sydney 2000, Athén 2004), Hochschorner testvérek beismerték, Elena Kaliská győzelme teljesen megérdemelt, mert tőlük eltérően az athéni olimpia esztendejében egy seregszemlével többet nyert náluk. A fivérek 2004-es szkopjei Európa-bajnokságra gondoltak. „Elena részt vett a kontinensbajnokságon, amelyet megnyert, mi viszont az olimpia előtt az athéni edzőtáborozást választottuk” – ismerte be Peter Hochschorner.

Szlovákia legjobb víziszlalomozói: 1. Elena Kaliská (kajak egyes), 2. Pavol és Peter Hochschorner (kenu kettes), 3.Michal Martikán (kenu kettes). A juniorok között Matej Beňuš lett az első. (ie)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?