Dragóner kórházban

Budapest. Vírusos gyomorfertőzés miatt kórházban kezelik Dragóner Attilát, így a ferencvárosiak válogatott labdarúgója nem léphet pályáraz Újpest FC elleni bajnoki találkozón, amely ma 16 órakor kezdődik. A védő csütörtökön este lett rosszul, szédült, legyengült, hányt és 39 fokos láza volt.

Budapest. Vírusos gyomorfertőzés miatt kórházban kezelik Dragóner Attilát, így a ferencvárosiak válogatott labdarúgója nem léphet pályáraz Újpest FC elleni bajnoki találkozón, amely ma 16 órakor kezdődik. A védő csütörtökön este lett rosszul, szédült, legyengült, hányt és 39 fokos láza volt. Mivel a lázcsillapító sem javított az állapotán, hajnalban kórházba vitték, ahol infúziót kapott. Dragóner állapota ennek következtében javult, de pénteken mindenképpen kórházban marad.

Alig több mint egy nappal a találkozó előtt folytatódott a „Régi idők békéje” elnevezésű akció, ezúttal Gyepes Gábor és Urbán Flórián látogatott az Üllői útra egy közös fotóra. Szerdán Bene Ferenc, Tóth András, Rákosi Gyula és Szűcs Lajos, csütörtökön pedig ifj. Albert Flórián és Véber György foglalt állást a barátság mellett. A kezdeményezés csúcspontja szombaton lesz: valamennyi olyan futballistát meghívtak az Üllői útra, aki valaha akár egy percet is szerepelt a zöld-fehér vagy a lila-fehér csapatban. A tervek szerint az újpesti klub kiválóságai csoportosan érkeznek majd a stadionba, ahol már a székház előtt fogadják őket egykori ferencvárosi ellenfeleik.

A 16. forduló tegnapi mérkőzésén: Siófok–Videoton 1:0 (1:0), g.: Virág (30.), Siófok, 2500 néző.

A bajnokság állása:

1. Balaton FC 15 9 2 4 18:7 29

2. MTK 15 7 5 3 24:14 26

3. Debrecen 15 7 3 5 23:14 24

4. Ferencváros 15 8 5 2 21:14 23

5. Videoton 15 5 6 4 22:21 21

6. Sopron 14 6 3 5 19:18 21

7. Újpest 15 4 8 3 19:17 20

8. Pécsi MFC 15 5 5 5 15:16 20

9. Győri ETO 15 4 3 8 16:20 15

10. Haladás 15 3 6 6 10:25 15

11. Békéscsaba 14 3 3 8 12:20 12

12. Zalaegerszeg 15 3 1 11 18:31 10

A Ferencvárostól hat pontot levontak.

A mai műsor – 16.00: FTC–Újpest, Győr–MTK, Haladás–Békéscsaba, Pécs–Sopron. Vasárnap – 15.00: ZTE–Debrecen.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?