Csupán egy pont az előny

Phillip Island. A 125 kcm-esek között szereplő Talmácsi Gábor csak a 8. helyen végzett a gyorsaságimotoros-világbajnokság Ausztrál Nagydíján. A viadalt a cseh Lukáš Pešek nyerte, mögötte két spanyol versenyző, Joan Olive és Hector Faubel végzett a 2. és a 3. helyen.

Lukáš Pešek (balról az első) mindenkit megelőzöttReuters-felvételAz Apriliával versenyző magyar motoros két futammal a zárás előtt továbbra is az élen áll a vb-pontversenyben, de már csak eggyel vezet csapattársa, Faubel előtt.

A 9. helyről rajtoló Talmácsi az első kör végén már 7. volt, míg az élen Faubel robogott, sőt, nem sokkal később a magyar már a 4. helyen száguldott. Talma egyre jobban feljött, fokozatosan dolgozta le a hátrányát és tizenhét körrel a zárás előtt egy rövid időre az élre került. Ezt követően azonban egyre jobban lassult, lecsúszott a hetedik pozícióba, míg az élen a cseh Pešek száguldott. Féltávnál Talmácsi az 5. helyen robogott. Nyolc körrel a zárás előtt az élen Pešek, mögötte Faubel, a magyar pedig 7. volt. Talmácsi a hajrában mindent megpróbált, de ezúttal nem sikerült a bravúr.

„Kemény verseny volt, nagyon együtt volt az élboly. A rajt után igyekeztem mielőbb az elsők után menni, és lendületesen motorozni, az utolsó körökben azonban nem jött ki számomra a lépés, nem tudtam túljutni az előttem haladókon. Végül nyolcadik lettem, de olyan nyolcadik hely ez, ami már biztos ezüstérmessé tesz az idei vb-n, ami eddigi legjobb eredményem lenne. Ez most annyira nem is foglalkoztat. A célom továbbra is a világbajnokság megnyerése, és csak ez lebeg a szemem előtt. Nagyon közel vagyok hozzá, és mindent megteszek, hogy végre magyar világbajnoka legyen ennek a sportágnak“ – mondta Talmácsi Gábor.

A 250 kcm-ben a pontversenyben éllovas Jorge Lorenzo győzött és már csak öt pontra van szüksége ahhoz, hogy sorozatban másodszor is világbajnok legyen. A negyedliteresek között szereplő Tóth Imre kiesett. A MotoGP-ben a már világbajnok ausztrál Casey Stoner magabiztosan nyert.

PHILLIP ISLAND-I KRÓNIKA

125 kcm: 1. Pešek (cseh, Derbi) 38:03,020; 2. Olive (spanyol, Aprilia) 38:03,110; 3. Faubel (spanyol, Aprilia) 38:03,210, ... 8. Talmácsi Gábor (magyar, Aprilia) 38:04.391. A vb-pontverseny állása (még két futam van hátra): 1. Talmácsi 237, 2. Faubel 236, 3. Tomojosi (japán, KTM) 166.

250 kcm: 1. Lorenzo (spanyol, Aprilia) 39:25,727; 2. Bautista (spanyol, Aprilia) 39:45,361; 3. Dovizioso (olasz, Honda) 39:45,451. A vb-pontversenyben: 1. Lorenzo 287, 2. Dovizioso 242, 3. Alex de Angelis (San Marinó-i, Aprilia) 215, ... 27. Tóth Imre (Aprilia) 2.

MotoGP: 1. Stoner (ausztrál, Ducati) 41:12,244; 2. Capirossi (olasz, Ducati) 41:19,007; 3. Rossi (olasz, Yamaha) 41:22,282. A vb-pontversenyben: 1. Stoner 322 (már világbajnok), 2. Rossi 230, 3. Dani Pedrosa (spanyol, Honda) 201 pont. Következik: Maláj Nagydíj, Szepang, október 21.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?