Bősiek az élbolyban

Bős/Nagyölved. A III. liga nyugat-szlovákiai csoportjában ma délután (17.00) a tavasszal jó formában játszó, hazai pályán veretlen bősiek a visszavágó sorozatban bukdácsoló nagyölvediek legyőzésével szeretnének elköszönni szurkolóiktól.

Veszélyben forog a bősiek kapujaFogas Ferenc felvétele „Újonc létünkre sikeres bajnoki évadot zárunk, újabb győzelmünkkel megerősíthetnénk az élmezőnyben elfoglalt helyünket. Természetesen ismét sok futballkedvelőre számítunk. Remélem, nem kerüli el figyelmüket, hogy a végjátékban a megszokott vasárnapi játéknap helyett szombaton kerül sor a találkozóra” – nyilatkozta lapunknak Liszkay Tibor, a vendéglátók klubelnöke. A Duna-partiak egy kivételtől eltekintve a legerősebb összeállításban lépnek pályára. „Kiss Igornak még a somorjaiak elleni csallóközi rangadón sérült meg a combizma, azóta ugyan már csatasorba állt, ám cserélni kellett. Jobbnak látjuk őt pihentetni, hogy a nyári felkészülés nyitányáig felépüljön” – adta közre a fiatal játékos távolmaradását kiváltó okot a csapat edzője, Szaban Tibor, aki úgyszintén hazai sikerre számít. A vendéglátók nem becsülik le az alsóházban tanyázó ellenfelüket. „Tavasszal ugyan gyengélkednek, várakozáson alul teljesítenek a sok jó képességű játékossal rendelkező nagyölvediek, ennek ellenére oda kell rájuk figyelni. Ősszel tíz perc leforgása alatt eldöntötték a mérkőzést“ – hangzott Liszkay Tibor figyelmeztetése.

A vendégek, akik huszonöt ponttal a tabella harmadik helyéről vonultak téli pihenőre, a visszavágó sorozatban csupán öt ponttal gyarapították gyűjteményüket. Vajon mi okozta visszaesésüket? „Temérdek sérültünk van. Egyik mérkőzésen sem játszottunk a legerősebb összeállításban. A szerencse is elpártolt tőlünk. Tavasszal egyébként hétszer szenvedtünk egygólos (0:1, 1:2-es – a szerző megj.) vereséget” – kommentálta a nagyölvediek kudarcsorozatát edzőjük, Urbán Ferenc. Megtudtuk, védencei közül ezúttal öten, Balko, Polák, Kosák, Černý és Mužík szorulnak kényszerpihenőre. Ennek ellenére győzelmi reményekkel utaznak a Csallóközbe. „Jó lenne pontokat zsákmányolni, hogy már ne kelljen izgulnunk a zárófordulóig, biztos legyen harmadik ligás tagságunk“ – latolgatta az esélyeket a vendégek trénere. Egyébként az általa irányított kollektíva április 22-e óta nyeretlen...

MECCSKALAUZ

Táblázatsorok

6. Gabčíkovo 28 11 8 9 35:34 41

14. V. Ludince 28 8 6 14 31:44 30

Őszi eredmény

Veľké Ludince–Gabčíkovo 2:0 (2:0), g.: Černý (32.), Kosák (42.).

Tippünk

A mérkőzés a hazaiak 3:1-es győzelmével fejeződik be.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?