BL = BeLterj

Nemanja Nikolics nem lépett ugyan pályára a Sporting ellen, csapata azonban nyert, és tavasszal az EL-ben folytathatja. Megvan a dortmundi csoportelsőség, maradt a BL-ben a Sevilla, megszületett a 800. brazil gól a sorozatban. Belterjes a mezőny. Címszavakban a szerdai napról.C.

Nemanja Nikolics nem lépett ugyan pályára a Sporting ellen, csapata azonban nyert, és tavasszal az EL-ben folytathatja. Megvan a dortmundi csoportelsőség, maradt a BL-ben a Sevilla, megszületett a 800. brazil gól a sorozatban. Belterjes a mezőny. Címszavakban a szerdai napról.

C. Ronaldo visszaesett

Túl sok izgalom az utolsó 2016-os BL-játéknapra nem maradt, a legnagyobb várakozás a csoportelsőségről döntő Real Madrid–Borussia Dortmund meccset övezte. Madridban megismétlődött a dortmundi eredmény (2:2) – a vendégek kétgólos hátrányból álltak fel, ezzel megszerezték az első helyet. Érdekességnek számít Cristiano Ronaldo visszaesése, a portugál csatár most sem volt eredményes, az utolsó gólját szeptember végén lőtte a Bajnokok Ligájában (Dortmundban). Társai azóta 13 gólt szereztek Európában – ő egyet sem.

Rekordok sora

S ha már a góloknál járunk: a Dortmund rekordot döntött azzal, hogy a csoportkörben 21 találatig jutott (a korábbi rekordot a ManUTD, a Barcelona és a Real Madrid tartotta 20 góllal). Negatív rekordbeállítás is történt itt, a Legia ugyanis összesen 24-szer kapitulált, akárcsak a BATE Boriszov 2014 őszén. Nagyon nem szomorkodnak emiatt a lengyelek, ugyanis az utolsó játéknapon egy gólt sem kaptak, a Sporting elleni hazai 1:0-nak köszönhetően átsorolták magukat az Európa Ligába. Győztes góljukat Guilherme szerezte, így a brazil az első nemzet Európa legfontosabb klubfutballsorozatában, amely játékosai révén elérte a 800 gólos álomhatárt. A 800 gólt nagyon sok futballista szorgoskodta össze, a BL-ben szereplő legeredményesebb brazil (Rivaldo) 31 találatával csupán 24. a teljes ranglistán holtversenyben Kun Agüeróval (ManCity) és a már visszavonult Szerhij Rebrovval (Dinamo Kijev).

A leggólerősebb brazilok

31 Rivaldo

30 Kaká

28 Jardel

27 Giovane Elber

22 Adriano

21 Luis Adriano

20 Hulk

20 Romário

19 Neymar

18 Juninho Pernambucano

18 Alex

18 Ronaldinho

Eldőlt az is, hogy a Leicester mögött a Porto masírozik be csoportmásodikként a legjobb tizenhat közé, a portugálok 5:0-ra verték az angolokat a zárókörben (így a Koppenhága hiába győzött Bruges-ben). Kínos az eredmény a Leicester számára: angol csapat még sosem kapott ki ötgólos különbséggel a BEK/BL sorozatában, Ben Hamer pedig az első kapus, aki a BL-debütálása során öt gólt kapott.

EL a Sevilla nélkül

Nem lesz címvédés az EL-ben, a Sevilla követte a Juventust a legjobb tizenhat közé, miután 0:0-ra végzett Lyonban. A statisztika árulkodó: a Lyon 24-szer, a Sevilla kétszer próbálkozott kapura lövéssel, nem a Sevilla a BL favoritja. A Dinamo Zagrebet 2:0-ra legyőző Juventus sikere révén valaminek az olaszok is örülhettek, 2008 ősze óta először fordult elő, hogy két olasz csapat is a csoport első helyén végzett a BL-ben.

Az E csoport meccsein nem volt valódi tét: a biztos csoportmásodik Leverkusen kiütötte a tuti csoportelső Monacót (3:0), a Tottenham megverte a CSZKA Moszkvát (3:1), így mehet az EL-be.

Az idei sorozatban akad egy másik (negatívnak nevezhető) rekord is: a legjobb tizenhat mezőnyét hat ország klubjai alkotják. Soha nem volt még ilyen belterjes a BL-mezőny…

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?