Belépőket kaptak a vendégeket elszállásoló norvégok

Oslóban épült először külön szállás a sportolók számára, ami a modern olimpiai falu elődjének tekinthető. Az újságírók és a sportvezetők egy szintén új, tizenhárom emeletes hotelben laktak, gond volt azonban a külföldi látogatók, szurkolók elhelyezésével.

Az utazási irodák Oslo lakosaihoz fordultak, kínáljanak fel szabad ágyakat a vendégeknek, ám kérésük nem igazán talált meghallgatásra, pedig még plusz ágyneműt is ígértek a szállásadóknak, ami a háború utáni jegygazdálkodás idejében komoly vonzerőt jelenthetett volna.

A norvégoknál azonban más taktika vált be – amikor felkínálták, hogy mindenki, aki kiad egy vagy több ágyat, saját választása szerint kap egy ingyenjegyet valamely olimpiai versenyre, alig győzték feldolgozni a sok jelentkezést.

Súlyos bobosok

A norvégok érdeklődése a játékok iránt érthető volt, hiszen a hazaiak az éremtáblázat élén végeztek hét arannyal, három ezüsttel és hat bronzzal. Az olimpia legeredményesebb versenyzője is norvég volt – a gyorskorcsolyázó Hjalmar Andersen három elsőséget gyűjtött – 1500, 5000 és 10 000 méteren. Utóbbi két távon az olimpiák történetének legnagyobb különbségével, 11, illetve 25 másodperccel nyert.

A játékok azóta is emlegetett figurái a német bobosok – a négyesbob-legénység együtt összesen 468 kilogrammot nyomott! Oslói diadaluk után döntött úgy a nemzetközi szövetség, hogy korlátozza a bobversenyzők felső súlyhatárát – a kettesbob legénysége együtt nem lépheti túl a 200, a négyesbobé pedig a 400 kilogrammot.

Nem nyert érmet, mégis fennmarad a krónikákban a görög műlesikló, Antoin Miliordosz neve – a nem túl tehetséges versenyző a szlalompálya teljesítése közben 18-szor esett el, és annyira elment a kedve az egésztől, hogy végül hátrafelé haladt át a célvonalon.

Kapitalista összeesküvés

A jégkorongtornát ismét a kanadaiak nyerték, akik az utolsó mérkőzésükön 3:3-as döntetlent játszottak az USA válogatottjával, ami az amerikaiaknak ezüstérmet jelentett. A mérkőzés után sokan úgy vélték, előre megbeszélt eredmény született…

A csehszlovákok közel álltak az éremhez, de végül nem végeztek dobogón. Ugyanolyan pontszámmal zártak, mint a svédek, ám a nemzetközi szövetség korábban úgy határozott, ha a világbajnoki vagy Európa-bajnoki címért harcoló csapatoknak egyforma pontjuk van (az olimpia Európa legjobbjáról is hivatott dönteni), nem a gólkülönbség, hanem egy új mérkőzés dönt. A csehszlovákok nem regisztrálták ezt az információt, ezért nagyon elcsodálkoztak, miért kell még egyszer játszaniuk a svédekkel, akiket korábban legyőztek 4:0-ra. A csehszlovákok kapitalista összeesküvést emlegettek, de már fogytán volt a fizikai és a mentális erejük is – hiába vezettek 3:0-ra az új meccsen, végül 5:3-ra kikaptak a skandinávoktól.

A csokigyár pincéjében

Magyarország sorozatban negyedszer tért haza éremmel a téli játékokról, a műkorcsolyázó testvérpárnak, Nagy Lászlónak és Mariannának köszönhetően, akik bronzérmesek lettek párosban.

A testvérpár több formabontó elemmel is gazdagította a páros műkorcsolyázást, Nagy László kreativitásának köszönhetően. Az egyik emelési technikát úgy találta ki, hogy éppen rohant valahová, felkapta a kabátját a szék támlájáról, és sietségében a feje fölött megcsavarva bújt bele. Azonnal hívta a testvérét, és ugyanazzal a mozdulattal őt is a magasba emelte!

Egy másik elem megalkotására a kényszer vitte rá őket: egy csokoládégyár pincéjében alakítottak ki fedett jégpályát, de ott nem lehetett emeléseket gyakorolni, mert túl alacsonyan voltak a csövek. László ezért vízszintes elemekben kezdett gondolkodni – így találta ki a „fúrót”, amely során fecskehelyzetből fecskehelyzetbe fordította át a testvérét, vízszintesen a jég fölött. A fúró iránt a norvég közönség is lelkesedett, 1950-ben éppen Oslóban lett Európa-bajnok a magyar kettős. Az olimpiát megelőző évben viszont Nagyék nem vehettek részt sem az Eb-n sem a vb-n, mivel a korábbi nagy magyar páros mindkét tagja, Kékessy Andrea és Király Ede is disszidált, s ezért a hatalom a Nagy-testvérpárt büntette…