Bekopogtatott a válogatottba

Naponta Nagyszarváról ingázik Dunaszerdahelyre, ahol sportgimis és a DAC játékosa. László János csapatkapitánya az I. ligás U17-es focicsapatnak. Kétszer már játszott az U16-os szlovák válogatottban is.„Mióta a DAC-ban van, kulcsszerepet vállal a korosztályos csapatában, igazi vezéregyéniség.

Naponta Nagyszarváról ingázik Dunaszerdahelyre, ahol sportgimis és a DAC játékosa. László János csapatkapitánya az I. ligás U17-es focicsapatnak. Kétszer már játszott az U16-os szlovák válogatottban is.

„Mióta a DAC-ban van, kulcsszerepet vállal a korosztályos csapatában, igazi vezéregyéniség. Védekező középpályás. Már az U16-osok között is felhívta magára a figyelmet, ötödikek lettek a bajnokságban, most az egy évvel idősebbeknél tartozik a legjobbak közé. Alázattal csinálja, le a kalappal előtte” – dicséri védencét Szíjjártó László, aki naponta látja, befolyásolhatja, hogyan alakul a csallóközi fiú focista-pályafutása.

Annak is örült, amikor tavaly júniusban Ladislav Hudec meghívta Janit az U16-os válogatottba. Két felkészülési mérkőzésen kapott lehetőséget a DAC fiatalja, mindkétszer a macedónok ellen, s mindkétszer vesztes találkozón. Magyarbélen (1:3) a 68. percben állt be, Szencen (0:1) kezdőként hetven percet kapott a vezetőedzőtől. „Hirtelen jött a meghívás, furcsán éltem át, az első meccsen nem sok időt voltam a pályán, a másodikon a hetven perc alatt már bizonyíthattam, s úgy érzem, jól játszottam. Apukám máskor leszid, akkor fordult elő először, hogy megdicsért. Hudec edző nem mondott semmit. S amilyen hirtelen jött akkor a meghívó, olyan csend van azóta” – tér ki címeres mezben töltött szereplésére a középpályás.

Jani hétéves korától futballozik. Horváth Balázs vezette be a foci világába, akkoriban még csatár volt, vonzották a gólok. Mikor a DAC-ba került, középpályást faragtak belőle. Szaban Tibor vitte a sárga-kékekhez. Szarván és Szerdahelyen is ő volt az edzője. „Csak lánytestvéreim vannak, ők nem fociznak. Apu viszont csatár volt, falunk csapatában rúgta a gólokat, s engem is tudatosan e labdajáték felé irányított. Ma ott tartok, hogy foci nélkül nem is tudnék élni, a tévében is csak azt nézem. Szeretek edzésekre járni, a hétvégén meg meccset játszani – mesél magáról a dunaszerdahelyi sportgimnázium másodikosa, aki a tanulásban is kitűnik, kedveli a biológiát. – Saját testemet is jobban megismerhetem, sportolóként ez mindig jól jöhet. Jó lenne, ha visszakerülnék a válogatottba, ha egyszer a DAC A csapatában is játszhatnék. Ha nem jön össze, más klubban próbálkoznék.”

Egyelőre úgy néz ki, focipályára állította magát. És jó úton halad a kapaszkodón.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?