Bátky sokat kihagyott

Ma kezdődik a svédországi Haparandában az idei kötöttfogású birkózó Európa-bajnokság. Szlovákiát Bátky Attila (84 kg), a tavalyi világbajnokság bronzérmese – aki ezzel kiharcolta az ötkarikás szereplés jogát – és Roman Meduna (96 kg) képviseli.

Bátky (kis felvételünkön is ő látható) menekül ellenfele szorításábóA kontinensviadal ezúttal inkább csak presztízs értékű lesz, mivel nem kvalifikál az athéni nyári olimpiára.

Bátky Attilát, a trencséni Dukla bősi származású versenyzőjét röviddel az elutazás előtt értük el. „Az ötkarikás felkészülés egyik állomásának tekintem az Európa-bajnokságot. Őszintén megvallva, én is kíváncsi vagyok, hogy milyen eredményt érek el. Természetesen az élmezőnyben szeretnék zárni, de nem olyan állapotban várom a viadalt, mint ahogyan azt terveztem. Ugyanis az idei évem eddig rendkívül balszerencsésen alakul. Már januárban egészségi problémákkal küzdöttem, később makacs térdsérülésem miatt öthetes kényszerpihenőre szorultam. Emiatt mindössze egy lengyelországi versenyen léphettem szőnyegre, a harmadik helyen végeztem . A sok kihagyás után erre magam sem számítottam. ”

Komáromi Tibor, a magyar válogatott szakágvezetője az újonc Horváth András és Branda Gyula mellett Bárdosi Sándort is nevezte, aki sydneyi olimpiai ezüstérme óta nem ért el kiemelkedő eredményt és az olimpiai selejtezőben sem tudott kvótát szerezni. Azonban az országos bajnokságon ismét régi önmagát idézve, magabiztosan lett első.

Oláh Tibor (55 kg), Bóna László (60), Nagy Balázs (66), Horváth András (74), Bárdosi Sándor (84), Kaló Béla (96) és Branda Gyula (120) képviseli a magyar színeket Svédországban. (sz. z., m)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?