Bajban a bajorok

Ma nyolc mérkőzéssel – négy csoportban – befejeződnek a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportküzdelmei. Az egyik legnagyobb kérdés, hogy a Bayern München a tavalyi évhez hasonlóan ismét elbúcsúzik-e a legrangosabb európai kupasorozat küzdelmeitől az első kör során.

Meleg percek várnak ma Kahnra BrüsszelbenReuters-felvéteA németek továbbjutása csak abban az esetben biztos, ha hazai pályán legyőzik a belga Anderlechtet, amely az előző fordulóban az Olympique Lyon elleni mérkőzésen, az utolsó percben szerzett egyenlítő góllal életben tartotta nyolcaddöntős álmait. Egy esetleges döntetlennel még az a szégyen is megeshet a bajorokkal – csakúgy mint egy esztendővel ezelőtt –, hogy még az UEFA Kupát jelentő harmadik helyről is lecsúsznak, amennyiben a Celtic Glasgow idegenben legyőzi az Olympique Lyont. Ebben az esetben egyébként tavasszal már egyetlen német csapat sem szerepelne az UEFA Kupában!

A B csoportban gyakorlatilag lehetetlen megjósolni a továbbjutókat, hiszen az eddigi összecsapásokon szinte minden mérkőzésen meglepő eredmény született, elég csak az Internazionale londoni 3:0-ás győzelmét említeni az Arsenal ellen, vagy éppen az ágyúsok bosszúját, amikor 5:1-re nyertek a Giuseppe Meazza-stadionban. Ebből a kvartettből csak az jut biztosan a legjobb 16 közé, aki begyűjti szerdán a három pontot, más esetben óriási számolgatások kezdődnek majd.

A C csoportban viszonylag egyszerű a helyzet, hiszen az utolsó forduló eredményeitől függetlenül az AS Monaco már bejutott a nyolcaddöntőbe, és az is biztos, hogy az AEK Athén az utolsó helyen végez. Az Eindhoven–La Coruna összecsapáson a spanyolok abban az esetben biztos továbbjutók, ha csak egygólos vereséget szenvednek, vagy ennél jobb eredményt érnek el, illetve ha a Monaco alulmarad Athénban. Utóbbi esetben, még ha kikap is a Deportivo, hármas holtverseny alakulna ki, s abból mindenképpen a hollandok jönnének ki rosszul. Amennyiben a franciák legalább egy pontot szereznek, akkor a PSV Eindhovennek háromgólos vagy még nagyobb arányú győzelmet kell aratnia. Kétgólos különbség esetén a 2:0 szintén a hollandoknak kedvezne, ha más eredmény születik, akkor a spanyolok ünnepelhetnek.

A D csoportban az már korábban eldőlt, hogy a Juventus lesz az egyik továbbjutó, ám a zebrák múlt heti veresége a Galatasaray ellen azt jelentette, hogy a törököknek még maradt némi esélyük. Fatih Terim együttesének neve csak abban az esetben kerül be a pénteki nyoni sorsolás valamelyik gömbjébe, ha idegenben legyőzik a Real Sociedadot. Különben a spanyolok folytathatják. (MTI, TASR, ú)

Londonban Micheľ fújja a sípot

London. Ma újabb slágermérkőzés vár Ľuboš Micheľre: ő fújja ugyanis a 2. helyen tanyázó Arsenal és az éllovas Lokomotiv Moszkva összecsapását. Érdekesség, hogy a szlovák bíró, aki ott lesz a jövő évi, portugáliai Európa-bajnokságon is, a londoniaknak immár az ötödik BL-meccsét vezeti. „Most már nem izgulok a komoly tétmeccsek előtt, megszoktam a rangadók hangulatát. Mindig jól felkészülök a slágermérkőzésekre, nehogy meglepetés érjen. Érdekes találkozó lesz, hiszen az Arsenalnak nyernie kell, ha csoportgyőztes akar lenni, az oroszoknak pedig egy pont is elegendő az üdvösséghez” – mondta Micheľ. (SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?