Ázsia a futballelitben

Németország és Brazília ott van az elődöntőben. Erre senki sem kapja fel a fejét, hisz a Nationalelf és a selecao is tizedszer jutott el a legjobb négyig. A két régi harcossal szemben az ellenpontot Dél-Korea és Törökország jelenti. Ők újoncok, mi több, a koreaiak kontinenséről, Ázsiából még egyetlen csapat sem jutott ilyen messzire a labdarúgás legnagyobb seregszemléjén.

Ázsiában is tudnak szurkolniTASR/EPA-felvétel)Ázsia tehát ünnepelhet, méghozzá egy olyan válogatottat, amely meglehetősen szerény céllal vágott neki a tornának: a közvélemény csak annyit szeretett volna, hogy Guus Hiddink csapata gyűjtse be az ország történetének első világbajnoki győzelmét. Ezt villámgyorsan, az első csoportmérkőzésen teljesítette (Lengyelország, 2:0), attól kezdve pedig megállíthatatlanul menetel. Csoportelsőként jutott a nyolcaddöntőbe, ahol hosszabbításban, An Dzsung Hvan aranygóljával legyőzte Olaszországot, majd a következő körben tizenegyesekkel Spanyolországot is kiejtette. Ha hozzátesszük, hogy a csoportmeccsek utolsó fordulójában 1:0-ra megverte és elbúcsúztatta Portugáliát, akkor Dél-Koreát nyugodtan nevezhetjük a dél-európai labdarúgás hóhérának is!

A dél-koreai együttes eddig tökéletesen megtestesíti Sepp Blatternek, a FIFA vezetőjének álmát. A svájci prezident már régóta hangsúlyozza és minden cselekedetével meg is erősíti , hogy szeretné felzárkóztatni Ázsiát és Afrikát a többi kontinenshez. Sportszakmai szempontból Afrika került hamarabb sínre – 1990 óta mindig volt afrikai válogatott, amely maradandót alkotott a vébén –, eseményszervezés szempontjából azonban a másik kontinenst illette az elsőbbség.

Ázsia, egészen pontosan Dél-Korea és Japán megkapta a 2002-es világbajnokság rendezési jogát, ennél jobb alkalmat pedig keresni sem lehetett volna a kiugrásra. A kontinens négy gárdát delegált a tornára, az eredmények ismeretében kettőt, Szaúd-Arábiát és Kínát egy-egy kézlegyintéssel elintézhetünk, viszont a társrendezők kitettek magukért. Japán a nyolcaddöntőig jutott, Dél-Korea pedig még nem ért az út végére.

Ráadásul lehetetlen megjósolni, hol van a végállomás. A Hiddink-csapat ugyanis minden támogatást megkap. Szabályost és szabálytalant is. A szurkolók fantasztikus hangulatot teremtenek minden mérkőzésükön, a holland tréner már-már laboratóriumi körülmények között dolgozhat az embereivel, ráadásul nekik semmiféle akklimatizációs nehézséggel sem kellett megküzdeniük. De mindez alighanem kevés lenne.

A 2002-es lesz Ázsia történetének eddigi legeredményesebb világbajnoksága. A kontinens csapatai korábban még sohasem nyertek meg ennyi mérkőzést (5), sohasem szereztek enynyi gólt (11) ráadásul ez a két szám a dél-koreaiak szereplése függvényében még módosulhat is , és sohasem érte még el két képviselőjük a második kört. Az előretörés tehát nehezen vitatható, ugyanakkor elgondolkodtató, hogy csak a két rendező tudott lépést tartani a vetélytársaival, a másik két ázsiai csapat a végső sorrendben majd a 31. (Kína) és a 32. (Szaúd-Arábia) helyet foglalja el.

Az ázsiai futball remek szereplése a nemzetközi szövetség hasznára is válhat. Ennek köszönhetően ugyanis megnyílhat egy olyan méretű piac a FIFA előtt, amilyen korábban elképzelhetetlen volt. A labdarúgás gazdasági fejlődése a már meghódított kontinenseken – Amerikában, Európában – korlátozott, ám azt pillanatnyilag lehetetlen felmérni, milyenek a keleti lehetőségek. Egyvalami vitathatatlan: a kilátások fantasztikusak. Csak néhány kiragadott példa: a kontinensek közül Ázsia a legnépesebb, a koreaiak sikere minden bizonnyal rengeteg embert ösztönöz arra, hogy futballozzon, a vásárlóerő felbecsülhetetlen. Azaz a fejlődés garantált.

A már említett Sepp Blatter egyszer azt mondta, hamarosan afrikai ország adja majd a világ legjobb futballcsapatát. Nos, a fekete kontinens befutására még várni kell. Amiben viszont talán még a svájci elnök sem hitt, most bekövetkezhet. Bármilyen hihetetlen, de Dél-Koreát már csak két lépés választja el a csúcstól. Eddig csak európai, észak- és dél-amerikai csapatok jutottak ennyire közel a futball Olümposzához.

Most egy ázsiai gárda is megostromolja a magaslatot. Ha vetünk egy pillantást a térképre, s tanulmányozzuk Törökország földrajzi elhelyezkedését, elbizonytalanodunk az egyet illetően...

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?