Az ezüst megint biztos

„A 2002-es világbajnokságon betörhet az olyan sztárok közé, mint Luis Figo, Zinedine Zidane vagy David Beckham.” Ezt Franz Beckenbauer, a német futball talán legnagyobb alakja jövendölte az idei év márciusában Michael Ballackról, a válogatott és a Bayer Leverkusen középpályásáról.

Michael Ballack góljával nyertek 1:0-ra a németek a házigazda dél-koreaiak elleni elődöntő mérkőzésenReuters-felvétel A fenti nyilatkozatban említett három úriember közös tulajdonsága, hogy már egyikük sem nyerheti meg a világbajnoki címet, miközben az egyelőre még csak közéjük vágyó német középpályás igen! Ezek alapján akár azt is írhatnánk, hogy „Kaiser Franz” jóslata valóra vált, ám legyünk kritikusak: a három gólig jutó Ballack tud annál jobban is futballozni, mint ahogyan a vb-n tette. Nyugodtan használhatunk múlt időt a júliustól már a Bayern Münchent erősítő futballista produkciójára, mivel a dél-koreaiak elleni mérkőzésen kapott sárga lapja miatt számára befejeződött a torna, a döntőn eltiltás miatt nem léphet pályára.

Gyerekkorában aligha gondolta, hogy egyszer majd az össznémet nemzeti tizenegyben szerepelhet, hiszen az akkori NDK-ban, egészen pontosan Görlitzben született. A Karl-Marx-Stadtban kezdte a karrierjét, ám az első, saját kezűleg szignált szerződését már a jogutód Chemnitznél írta alá. Mindössze tizennégy éves volt akkor... 1995-ben mutatkozott be a Bundesliga II-ben, két évvel később pedig már élvonalbeli játékosnak vallhatta magát, miután elfogadta az éppen akkor feljutó Kaiserslautern ajánlatát.

Ballack ezzel a lépésével hatalmasat húzott! Rá egy esztendőre német bajnok lett, még úgy is, hogy csak tizenhat meccsen jutott szóhoz a „vörös ördögök” között. A Kaiserslauternnek sikerült máig egyedülálló módon újoncként bajnoki címet szereznie a Bundesliga élvonalában. A nagy berobbanást mindenki az 1998/99-es idényben várta a középpályástól, ám ő kis híján ebben az évadban veszett el végképp a német futball számára. Ballack összeveszett Otto Rehhagel vezetőedző-vel (a vita tárgya a futballista posztja volt), aki a kispadra száműzte, ahonnan végül a Leverkusen vásárolta meg, nyolcmillió márkáért.

Úgy tűnik, hősünknek mindig szerencséje van a klubcserékkel! A „gyógyszergyáriak” között villámgyorsan megtalálta a helyét, végre elhitték neki, hogy ő támadó középpályásként tud igazán futballozni, és nem akarták a védekezésre kárhoztatni. Az 1999/2000-es bajnoki szezon álomszerűen alakult a számára, egészen az utolsó mérkőzésig. Akkor az Unterhaching ellen öngólt vétett, a csapat többek között emiatt 2:0-ra kikapott, és búcsút mondhatott a már legalább egy kézzel fogott salátástálnak.

A hiba ellenére Erich Ribbeck szövetségi kapitány elvitte őt az Európa-bajnokságra, ahol két meccsen 65 perc játéklehetőséget kapott, igaz, abból a kudarcsorozatból annyi is bőven elég volt. A következő évadja átlagosra sikerült, ellenben a legutóbbi szinte végig csak róla és a Bayerről szólt. A leverkuseni társulat minden fronton ott volt a végelszámolásnál, igaz, a BL-ben, a Bundesligában és a Német Kupában is kénytelen volt beérni az ezüstéremmel. Ballack mindenhol a csapat vezéregyénisége volt, a bajnokságban egy ideig még a góllövőlistát is vezette, elsősorban nem rajta múlt az ezüstkorszak beköszönte.

Klubkötelezettségei mellett a Nationalelfről sem feledkezett meg, olyannyira nem, hogy a selejtezők során ő lett a csapat gólkirálya. Az ukránok elleni két pótselejtezőn (1:1, 4:1) például háromszor köszönt be. Remek szériája a Bayern München vezetőinek a figyelmét is felkeltette, a bajor gárda hosszas alkudozás után megszerezte a jelen egyértelműen legjobb német középpályását, és Ottmar Hitzfeld vezetőedző máris jelezte: köré szeretné felépíteni az új csapatot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?