AZ EDZŐK MONDTÁK

GUUS HIDDINK, a dél-koreai válogatott holland szövetségi kapitánya: „Büszke vagyok a játékosaimra, fantasztikus teljesítményt nyújtottak. Most nem érdemes taktikáról beszélni, inkább kinyitunk egy üveg pezsgőt és elkezdünk ünnepelni. Azután majd meglátjuk, mi lesz az elődöntőben Németország ellen.

GUUS HIDDINK, a dél-koreai válogatott holland szövetségi kapitánya: „Büszke vagyok a játékosaimra, fantasztikus teljesítményt nyújtottak. Most nem érdemes taktikáról beszélni, inkább kinyitunk egy üveg pezsgőt és elkezdünk ünnepelni. Azután majd meglátjuk, mi lesz az elődöntőben Németország ellen.”

JOSE ANTONIO CAMACHO, a spanyol együttes trénere: „A játékvezető sportszerűbb is lehetett volna, főleg egy ilyen negyeddöntőn. A végsőkig küzdöttünk, de mégsem voltunk eredményesek, mert a dél-koreaiak mellé állt a szerencse. Nagyon sajnálom a játékosaimat, nyernünk kellett volna!”

SENOL GÜNES, a török csapat edzője: „A török labdarúgás nagy sikere ez. A legfontosabb napjainkat éljük a világbajnokságon. Gratulálok a játékosaimnak, bízom a jó folytatásban.”

BRUNO METSU, a szenegáli válogatott szövetségi kapitánya: „Fantasztikus heteket töltöttünk itt. A nyitómérkőzésen legyőztük a címvédő franciákat, most pedig kis híján a legjobb négy közé jutottunk. Most már hősök vagyunk. A törökök remekül játszottak. Az afrikai labdarúgás ünnepe volt ez a vb.” (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?