Az állam késleltet, a tulajdonos sürgetne

Négy éve pereskedik a Športka Rt. és a Tipos Rt. a Športka, a Mates és a Lehetőség szerencsejátékok védjegyének használatáról és üzemeltetésük mikéntjéről, ami kezdetben még a sport és az állam közti huzavonának indult.

Négy éve pereskedik a Športka Rt. és a Tipos Rt. a Športka, a Mates és a Lehetőség szerencsejátékok védjegyének használatáról és üzemeltetésük mikéntjéről, ami kezdetben még a sport és az állam közti huzavonának indult. Amióta azonban a Tiposban a legnagyobb szlovákiai sporttársulás, az SZTK elvesztette többségi vagyonrészét (idén tavasszal), már csak két kereskedelmi társaság közti pereskedés folyik. Ezt a Športka Rt. vezetői is megerősítették a minap. Ők azzal vádolják a Tipost (százszázalékos állami tulajdonban van, így nyilvánvaló, hogy a pénzügyminisztérium áll mögötte), hogy jogtalanul használta a tulajdonukban lévő szerencsejátékokat. Ami tény, hogy az állam korábban mindegyiket üzemeltette, de egy ideje váltott, s jelenleg Loto, Loto 5 a 35-ből és Joker néven futtatja a pénzhozó vállalkozást, értesülések szerint évi 2,5-3 milliárd koronás bevétellel. Ebből juttatnak aztán a sportszövetségek éltetésére is, igaz, az illetékes minisztérium akadozó csatornáin keresztül.

TĺZ TÁRGYALÁS

Végeláthatatlannak tűnik a per lefolyása. Eddig tíz tárgyalás volt, eredménytelenül zárult valamennyi. Rengeteg bizonyíték került elő, tanúk sokasága vallott, de ítéletet ki tudja, mikor hirdetnek. A beperelt fél, vagyis a Tipos ugyanis különböző obstrukciós módszerekkel fékezi a bíróság munkáját. „Idén már háromszor élt ezzel a lehetőséggel. Legutóbb, november végén egy 77 oldalas iratot terjesztett be. Most ezt kell áttanulmányoznunk, és állást foglalnunk a felvetettekhez. Közben bizonytalan időre megszakadt a tárgyalás. Véleményünk szerint a Tipos képviselői tudatosan akadályozzák a bíróság munkáját az igazságszolgáltatásban. Csak azt nem tudom, hogy ezt magasabb helyekről sugallják-e nekik, vagy az Rt. vezetőinek akarata érvényesül – állítja Rastislav Opaterný, a Športka jogi képviselője, aki szerint a tulajdonos anyagi követelései közben már meghaladják az 1,3 milliárd koronát, és ez az összeg napról napra növekedik.

MEGEGYEZÉS NÉLKÜL

Közben a bíróságon kívüli megegyezés lehetősége is zátonyra futott. Rastislav Matoušek, a Športka Rt. vezérigazgatója tizenegy éve van benne a nyereményjátékok világában, de minden illúziója már szertefoszlott a honi jogi államról. „Amit csak lehetett, megtettek azért, hogy megkaparintsák a szóban forgó szerencsejátékokat. A pereskedés alatt kezdettől fogva kerestük a megegyezés útját a Tiposszal, mert nem hagytak hidegen a sport finanszírozásának érdekei. Egy éve belekényszerítettek bennünket egy megegyezésbe. Január 24-én megszületett az egyezség, de a Tipos nem írta alá. Azóta is javasoltuk, hogy követeléseink 50 százalékos szintjén a megegyezést, de elutasították felvetésünket. Patthelyzetbe kerültünk” – állapította meg a vezérigazgató.

KIÉ A MATES?

Érdemes belenézni, mit tartalmaz a Tipos legutóbbi ténymegállapító beterjesztése. Stanislav Žiačik vezérigazgató szerint a legutóbbi tárgyalás előtti napon jutott a kezükbe az arról szóló bizonylat, hogy a Mates védjegyének jogos birtokosa Csehszlovákia kettéválasztása előtt a szlovák művelődési minisztériumban volt, és nem a Športka Rt. jogelődje. „Ezek a bizonyítékok megkérdőjelezik a Športka Rt. kizárólagos jogának nagyságát és létezését” – nyomatékosította a hírügynökséghez eljuttatott véleményét a Tipos első embere. Szerinte a Legfelsőbb Bíróság határozata (semmissé nyilvánította az iparjogi hivatal döntéseit, amelyekkel a beperelt a védjegyek törlését szorgalmazta) után az sem világos, hogy a három szerencsejáték védjegye törvényes vagy törvénytelen módon került-e a Športka Rt.-hez. „Következetesen kitartunk amellett, hogy a jelenleg hozzáférhető bizonyítékok alapján állapítsa meg a bíróság a valós tényállást. Javaslatunkkal a hibátlan döntéshez akarunk hozzájárulni, és a lehető legjobban megvédeni sajátunkon kívül az állam és a sportolók érdekeit is” – áll az állásfoglalásban.

KIÚTKERESÉS

Évekig elhúzódó perre van kilátás? Könnyen meglehet. Egyelőre a felperes Športka Rt. felszólítja a pénzügyminisztériumot, hogy vonjon le azonnali személyi felelősséget a történtek után, és hívja vissza a Tipos teljes vezetését. Erre a tárca szóvivője már reagált is: nem lát okot a közbelépésre. Ha a nyilvánosság terhe alatt sem történik semmi, a Športka Rt. kész arra, hogy a létező és számításba jövő befektetőkön keresztül gyakoroljon nyomást a pénzügyminisztérium képviselőire. „Ennek lehet hatása. Úgy érzem, még nem merítettünk ki minden itthoni törvényes lehetőséget, ezért perünket egyelőre nem visszük ki az európai szintérre” – húzta alá Rastislav Opaterný, a Športka jogi képviselője.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?