Akadémia élteti a labdarúgást Buzitán

Kétezer-tizenegy júliusában fociakadémiát alapítottak Buzitán. Még ma is működik, és egyre figyelemre méltóbb eredményekkel dicsekedhet. Kilencven focistapalántával foglalkoznak.A Kassa-vidéki járásban fekvő falu felnőttcsapata a 2009/2010-es évadban még ádáz küzdelmet folytatott a III.

Kétezer-tizenegy júliusában fociakadémiát alapítottak Buzitán. Még ma is működik, és egyre figyelemre méltóbb eredményekkel dicsekedhet. Kilencven focistapalántával foglalkoznak.

A Kassa-vidéki járásban fekvő falu felnőttcsapata a 2009/2010-es évadban még ádáz küzdelmet folytatott a III. ligába kerülésért, s mindössze négy ponttal maradt le az akkori bajnoktól. Ezt követően sikert sikerre halmozott a kelet-szlovákiai IV. liga déli csoportjában, ám a vezetőség rendszeresen ízléstelen támadásoknak volt kitéve, és szerette volna átadni a stafétabotot másoknak. Az irányítást viszont senki sem vállalta, így a község eltűnt a focitérképről.

Ezt követően Mohňanský József, Koleszár István és Mohňanský Csilla labdarúgó-akadémiát hozott létre az ezerhétszáz lakosú kelet-szlovákiai faluban. Elképzelésük az volt, hogy lehetőséget nyújtsanak a focitkedvelő fiataloknak, akik közül egykoron majd néhányan neves játékossá válhatnak. Egy-két év leforgása alatt három korosztályos csapatot is összehoztak, elsősorban a szülők nagy örömére. Így hétvégeken pezsgő élet folyik a gyönyörű pályán, ami némileg kárpótolja a szurkolókat a felnőttfociért.

„Időközben a három csapatból öt lett, sőt már az óvodában is foglalkozunk a nebulókkal. Velük először Borbély Attila kezdte el a munkát, később Nežník József folytatta. A kezdők, vagyis az U11-esek a legutóbbi bajnokságban listavezetőként teleltek, s a hétvégén már bajnokként végeztek a Kassa-vidéki területi bajnokságban. Az U13-as fiatalabb és az U15-ös idősebb diákok pedig a kelet-szlovákiai II. ligában szerepelnek. De a többiek is pompás eredményekkel dicsekedhetnek. Kiváló kapcsolatokat ápolunk a diósgyőriekkel és a mezőkövesdiekkel is, a téli holt idényben decembertől februárig több teremfocitornán is részt vettünk az ő segédletükkel” – tájékoztatott Mohňanský József buzitai polgármester, a helyi labdarúgó-akadémia klubelnöke.

A foci alapjait már az alapiskolában is magas szinten oktatják, amelyet tizenkét település diákjai látogatnak. Tornateremmel, tanuszodával és két füves pályával is büszkélkedhetnek, télen pedig jégpálya áll az érdeklődők rendelkezésére.

„Akadémiánk a határon átnyúló együttműködésre is törekszik, ugyanis Hidasnémetiből, Göncről, Telkibányáról és Tornyosnémetiből is nagy az érdeklődés, Felvidékről pedig a tornai, péderi, jánoki, makranci, medzevi és šacai fiatal focisták is élnek az általunk kínált lehetőségekkel. A tőlünk kikerült gyerekek jelentős része a nemrég még létező kassai VSS-be, vagy a Lokomotívába került. Felemelő érzés számunkra, hogy Valkay Richárd immár két éve a DVTK-ban szerepel, és a tizennyolc éves hátvéd az U19-es alakulat megbízható tagja” –egészítette ki mondanivalóját Mohňanský József.

A labdarúgó-akadémia szakmai munkáját Podracki Tibor, Ľuboš Köteleš, Hutkay Erik, Marián Rebej, Gazsi Tibor és Túróczi Lóránt személyében tapasztalt edzők irányítják. A vezetők sikerként könyvelik el, hogy már Szepsiben is van kihelyezett csoportjuk. A gyerekek utaztatása is megoldott, mivel kisbuszt küldenek minden érintett településre, amivel összegyűjtik és hozzák-viszik a játékosokat.

Lehet, hogy csakhamar felnőttcsapat is lesz Buzitán.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?