A spanyol egészségügyi miniszter szerint nyár előtt nem lesz futball

Salvador Illa

A spanyol egészségügyi miniszter szerint nem számíthatnak arra, hogy a nyár előtt újraindul a labdarúgó-bajnokság.

„Óvatlan lennék, ha azt mondanám, hogy a profi futball még a nyár előtt visszatér” – jelentette ki vasárnap Salvador Illa, hozzátéve, hogy folyamatosan figyelik a vírus terjedését, illetve a járványhelyzet alakulását, és ezek ismeretében fogalmazzák meg azokat az ajánlásokat, amelyek alapján a különböző aktivitások visszavezethetők a mindennapi életbe.

A spanyol liga vezetése már korábban bejelentette, hogy legkorábban május végén folytatódhatnak a La Liga küzdelmei, Madrid főpolgármestere, José Luis Martínez-Almeida viszont azt mondta, valószínűleg nyár vége előtt semmilyen futball nem lesz.

Spanyolországban március 12. óta nem rendeztek mérkőzést, két nappal később pedig bevezették a szigorú korlátozó intézkedéseket a koronavírus-járvány miatt. A fertőzésbe eddig több mint 22 ezren haltak bele a spanyoloknál.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?