Monte Carlo. A spanyol Fernando Alonso azt állítja, ha monacói karambolját nem egy Schumacher családnevű pilóta, hanem például Baumgartner Zsolt okozza, a vétkest azonnal eltiltották volna.
A vasárnapi Monacói Nagydíj az év eddigi egyetlen izgalmas futama volt, ám a látványossághoz néhány baleset is hozzájárult.
A Schumacher név hatalma
A vasárnapi Monacói Nagydíj az év eddigi egyetlen izgalmas futama volt, ám a látványossághoz néhány baleset is hozzájárult. A bukások közül a Ralf Schumacher–Fernando Alonso ütközés volt az egyik legsúlyosabb, a spanyol kocsija a 42. körben, az alagútban 270 kilométeres sebességgel ütközött a betonfalnak, amikor le akarta körözni a német Williams-BMW-jét.
Alonso már a totálkáros autóban csúszva „bemutatott” a fiatalabbik Schumachernek, majd a versenybíróknál is feljelentette 28 éves versenyzőtársát. Mint állította, ellenfele lassabban ment a szokásosnál, ám amikor mellé ért, hirtelen a gázra lépett és gyorsítani kezdett, a külső poros íven lévő Renault pedig egyszerűen a falra kenődött.
„Azért mentem a versenybírókhoz, mert amit Ralf tett, sportszerűtlen és veszélyes volt. Ők azt mondták, nem láttak semmit. Elfogadom a válaszukat, hiszen egy sötét alagútban kívülről valószínűleg tényleg nem lehetett látni, mit művelt a német” – nyilatkozta már szerdán Alonso. A huszonkét éves pilóta viszont meg van győződve róla: Ralfot csak azért nem tiltották el, mert a hatszoros világbajnok Michael Schumacher öccse. Ha tegyük fel, Baumgartner Zsolt lett volna a williamses helyében, akkor azonnal elmeszelik, állítja a spanyol: „Azt hiszem, a Schumacher név befolyásolta a döntéshozókat. Ha Baumgartnernek hívnák, már rég keresztre feszítették volna. Nem szabadna megengedni, hogy Ralf Schumacher a Nürburgringen versenyezzen”.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.