A „repülő feleség” és 27 magyar érem a háború utáni olimpián

A második világháború miatt sem a XII. (Helsinki), sem a XIII. (London) olimpiát nem tudták megtartani, a sor így a XIV. ötkarikás játékokkal folytatódott 1948-ban.

Helyszínnek az angol fővárost jelölték ki, amely még némileg magán viselte a háborús pusztítás nyomait, de sem a laktanyákban és kollégiumokban való elszállásolás, sem pedig a jegyrendszeres ételosztás miatt nem panaszkodtak az olimpikonok (akik egyébként a legkeményebb fizikai munkát végzőknek járó kalóriatartalmú adagokra voltak jogosultak). Mindenki – a játékokat megnyitó VI. György királlyal együtt – annak örült, hogy végre béke van.

Három történet a második londoni olimpiáról.

Jesse Owens rajongója

Az egyik legnagyobb sztár egy kétgyermekes anyuka lett. Fanny Koen az 1936-os olimpián még azon versenyzők közé tartozott, akik a legnagyobb sikernek a fenomenális Jesse Owens autogramjának megszerzését tartották. (Koen 4x100 méteres váltóban 5., magasugrásban 6. lett.) 12 évvel később, immár Fanny Blankers-Koenként aztán ő maga lépett idolja helyére a rivaldafénybe. 100 és 200 méteres síkfutásban, 80 méteres gátfutásban és váltóban is győzött Londonban, a sort pedig csak azért nem folytathatta, mert a nők nem indulhattak több versenyszámban – holott Blanker-Koen távol- és magasugrásban is világcsúcstartó volt. „A repülő feleség”, „a repülő hollandi mama”, „a csodás Fanny”, kürtölték világgá az újságok szalagcímei. Életrajzírója szerint azonban – a kötet 2003-ban, egy évvel Blankers-Koen halála előtt jelent meg – korántsem a feltételezett idill jellemezte életét, rokonok és ismerősök szerint az atléta nehezen tudta kimutatni érzelmeit, és számára mindig is a sporteredményei voltak a legfontosabbak.

Jobb helyett bal

Apropó eredmények: a 147 tagú magyar küldöttség kitett magáért, összesen 27 dobogós helyezést szerzett (10 arany, 5 ezüst, 12 bronz), az éremtáblázaton pedig csak az USA, Svédország és Franciaország tudta megelőzni. Londonban voltak bravúros címvédések (Elek Ilona 41 évesen nyerte meg újra a tőrvívást), megjelentek később legendássá vált sportolók (az ökölvívó Papp László csak döntős ellenfelét, egy brit matrózt nem tudott kiütni nagy menetelése során), a leginkább filmre kívánkozó sztori azonban Takács Károlyé volt.

A Bp. Honvéd sportlövője korábban őrmesterként szolgált a hadseregben, és egy szerencsétlen gyutacsrobbanás leszakította jobb kézfejét. Takács azonban nem adta fel, bal kézzel is megtanult lőni, és így nyert aranyat az ötalakos gyorspisztolylövésben. Ráadásul komoly izgalmak közepette, mivel az egyik sorozatában fegyvere hamarabb elsült, minthogy bekiáltotta volna a tűzkészültségét. A döntőbíróság végül érvényesnek nyilvánította a lövéseket, így Takács 38 évesen olimpiai bajnok lett. Érdeksség, hogy Takács előre megírta első nyilatkozata szövegét. Négy év múlva már nem volt ennyire biztos a sikerében, ezért két beszédet is írt: egyet arra az alkalomra, ha ismét ő lesz a dobogó tetején, egy másikat arra, ha esetleg tanítványa, Kun Szilárd megelőzi. Akkor is Takács lett az első, Kun a második.

Léhűtő bokszzseni

A csehszlovák küldöttség sem panaszkodhatott Londonban, 6 első, 2 második és 3 harmadik helyet szerzett a 77 sportolót számláló keret – melyből csak hárman (!) származtak a mai Szlovákia területéről. Pontosabban ketten, az ökölvívó Torma Gyula ugyanis Budapesten született. Ott is kezdett foglalkozni a boksszal. „A valaha volt legtehetségesebb tanítványom volt, remek technikával, kemény ütésekkel, aki jól bírta az ellenfelek pofonjait. Ha olyan akaratereje lett volna, mint Papp Lacinak, akit nem érdekelt az éjszakai élet, többszörös bajnok lehetett volna. De Torma egy léhűtő volt, aki belépve a ringbe mindent a maga feje szerint csinált, hiába voltak az edzői instrukciók” – mondta róla mestere, Adler Zsigmond. Torma ettől függetlenül szerette edzőjét, a második világháború alatt társaival megszöktette őt a náci fogságból.

A lakosságcsere során a jobb edzéskörülmények miatt engedett a hívó szónak, áttelepült Csehszlovákiába, és már új hazájának színeiben nyerte meg az olimpiát váltósúlyban (67 kg) – úgy, hogy bal kezében el volt törve egy csont...