A kijevi zászlóshajó

Amióta létrehozták a Bajnokok Ligáját, mindig voltak csapatok, amelyeket selejtezőkre ítéltek. Az eddigi tíz ilyen idényben összesen 220 olyan párharcot rendeztek, amelyen a Bajnokok Ligájába – vagy sokszor csak annak egy „magasabb fokozatú“ selejtezőjébe – jutás volt a tét.

A BL első két kiírásának selejtező-jéből egy csapat sem jutott el a csoportmérkőzésekig. A következő három idényben (1994 és 1996 ősze között) mindössze egy akadályt kellett leküzdeni a BL-be kerüléshez – a magyar csapatok közül 1995 őszén a Ferencváros élt is a lehetőséggel –, viszont szigorúan behatárolták azoknak a körét, akik egyáltalán próbálkozhattak. A sikereseknek viszont jutott sikerélmény: 1994–95-ben a Paris Saint-Germain, egy évre rá a Panathinaikosz egészen az elődöntőig menetelt a „szűrő“ után. Igaz, az utolsó ilyen kiírásban a selejtezőt játszó csapatok közül már csak a Rosenborg „élte túl“ a csoportküzdelmeket. Öt évvel ezelőtt „Futballeurópa“ megnyitotta a határait, azóta minden évben legkevesebb 47 csapat rugaszkodhat neki a BL selejtezőinek. Ennek ára: nőtt a leküzdendő akadályok száma. Az alábbi felsorolásunkból látszik, hogy három selejtezőkörön egyetlen csapatnak sem sikerült túljutnia, és két akadályon át is csupán 18 alkalommal jutott be csapat a csoportmérkőzések körébe. A „műfaj királya“ a Dinamo Kijev, amely háromszor (1997–98, 1998–99, 1999–2000) hámozta át magát két selejtezőbeli ellenfélen, és lendülete mindháromszor túljuttatta a BL első csoportkörén – sőt 1999 tavaszán az elődöntőben is ott volt Valerij Lobanovszkij nagyszerű csapata!

Kelet-Európa zászlóshajóján kívül a Leeds (2000–01) és a Barcelona (2001–02) is a selejtezőből (annak harmadik köréből) jutott a legjobb négy közé, de ezzel még nem merítettük ki a mélyről indulók lehetőségeit. A Valencia (1999–2000, 2000– 2001) és a Leverkusen (2001–02) a döntőig menetelt a selejtező 3. fordulójából, míg a Manchester United innen indulva nyerte meg a Bajnokok Ligáját (1998–99) – a vele egy szintről induló Bayern München ellen! S miért foglalkozunk mindezzel? Tegnap újabb selejtezők kezdődtek a labdarúgó BL-ben...

Végül néhány összehasonlítás. Csapatlétszám a selejtezőben (selejtezőkörök száma): 1992-93: 8 (1); 1993-94: 20 (1); 1994-95: 16 (1); 1995-96: 16 (1); 1996-97: 16 (1); 1997-98: 47 (2); 1998-99: 48 (2); 1999-2000: 55 (3); 2000-01: 56 (3); 2001-02: 56 (3). Az első két felsorolt kiírásban a selejtezőkör után két egyenes kieséses rendszerű fordulót is rendeztek, mielőtt elkezdődtek volna a csoportküzdelmek. A selejtezőből a BL-be jutók száma (1., 2., 3. körben kezdő csapatok): 1992-93: 0; 1993-94: 0; 1994-95: 8; 1995-96: 8; 1996-97: 8; 1997-98: 16 (2, 14); 1998-99: 16 (2, 14); 1999-2000: 16 (0, 4, 12); 2000-01: 16 (0, 7, 9); 2001-02: 16 (0, 3, 13). (ns)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?