A játékvezetés meghamisította a világbajnokság eredményeit

Szöul. A számtalan, botrányosnak mondható játékvezetői ténykedés okán várható volt: előbb-utóbb kénytelen lesz megszólalni Sepp Blatter, a FIFA elnöke is. A Tokióban tartózkodó elnök szerint már a közeljövőben megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy bevezetik a negyedik bíró intézményét is.

Szöul. A számtalan, botrányosnak mondható játékvezetői ténykedés okán várható volt: előbb-utóbb kénytelen lesz megszólalni Sepp Blatter, a FIFA elnöke is. A Tokióban tartózkodó elnök szerint már a közeljövőben megvizsgálják annak a lehetőségét, hogy bevezetik a negyedik bíró intézményét is.

Mi a véleménye a játékvezetők eddigi ténykedéséről?

Amikor a játékvezetőkről beszélünk, nem szabad elfelejtenünk, hogy egy mérkőzést a vezetőbírónak, két asszisztensének és a tartalék játékvezetőnek kell kontrollálnia, nem annak egyedül, akinél a síp van. Az esetek 90 százalékban egyébként jól dolgoztak a bírók, más kérdés, hogy a maradék 10 százalék alaposan elrontotta a torna hangulatát, sőt, megkérdőjelezte annak tisztaságát is. A fő hibát abban látom, hogy a 8 éve még partjelzőknek nevezett asszisztensek nem fejlődtek új funkciójuknak megfelelő gyorsasággal, éppen ezért úgy vélem, az lehet a megoldás, hogy a jövőben játékvezetői triókat alkalmazunk majd, akik mind ugyanazon országból érkeznek, és egy nyelvet beszélnek. Ezzel legalább a kommunikációs problémákat kiküszöbölhetjük, nem is beszélve az említett hármasok összeszokottságáról.

Akkor valószínűleg nem fordulhat majd elő az sem, hogy egy angol–brazilon maldiv és kanadai partjelző lengessen...

Említhette volna az ugandai és trinidadi kollégát is a Dél-Korea–Spanyolország meccset illetően...

Említettem volna, de ha már ön tette ezt: ki készíti ezeket a bíróküldéseket?

Szakképzett bizottság, amelynek csak egyetlen tagja nem volt korábban játékvezető, olyan emberekről van tehát szó, akik azért nem mozognak idegenül ezen a területen.

Milyen kritériumok szerint történik a küldés?

Őszintén mondom: nem tudom, mert nem foglalkozhatom sze-mélyesen mindennel. Azt viszont nem látom be, hogy egy adott kontinens játékvezetője miért ne fújhatná a sípot ugyanazon kontinens valamely csapatának?

Sokat tévedünk-e, ha azt mondjuk: a játékvezetés „meghamisította” a torna eredményeit?

Igen, mert az emberi – játékvezetői – tévedés lehetősége mindegyik meccsben benne van, azt pedig mindenki tudja, hogy a vesztes csapat szemében mindig a játékvezető a hibás a vereségért. Dél– Korea például kiverte Portugáliát, Olaszországot és Spanyolországot, utóbbi kettőt nyilvánvaló játékvezetői tévedéseknek köszönhetően, érthető, hogy a két utóbbi országban államügyet csinálnak a dologból.

Ismét felmerült a videó használatának a lehetősége...

De nem a FIFA-nál, mert meg kell tanulnunk együtt élni a hibáinkkal.

Az azért érdekes, hogy ezek a hibák mindig ugyanazon csapatoknak kedveztek (Dél-Korea, Brazília), és mindig ugyanazon csapatokat sújtották, például Olaszországot.

Ez valóban érthetetlen, nyilván kénytelenek leszünk közelebbről is megvizsgálni ezt a kérdést. Az olaszok reakciója ettől függetlenül számomra túlzottnak tűnik, főleg, hogy már-már politikai kérdést csinálnak belőle, mondván: „Azért ejtettek ki minket, mert nem Blatterre szavaztunk!” Nekik csak annyit tudok mondani, hogy legyenek ugyanolyan nagyok a vereségben is, mint akkor, amikor győztesen hagyták el a pályát. Az angolok és a szenegáliak sem panaszkodtak, de említhetném az USA-t, akik a németek elleni meccsük után egy szóval sem panaszkodtak a meg nem adott tizenegyes miatt. (I-T)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?